'Az István király óriási befektetés' - Interjú Erkel László Kentaurral

Szinte kiköltözött a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra Erkel László, művésznevén Kentaur, díszlet- és jelmeztervező. Az Oliver! musical látványvilága dicsérte a munkáját, augusztus 20-ára pedig Erkel Ferenc István király operájának bemutatójára készül.

 – Családi szálak is kötik az Istán, a király szerzőjéhez, Erkel Ferenchez...

– Remélem, tetszene a szerzőnek, bár komoly feladat elé állított minket ezzel a művel. Körülbelül száz szereplő fog a színpadon mozogni, és hatalmas drámai jelenetek viszik majd előre az előadást. A játéktér „része” egy 70 tagú kórus, amelyet a színfalak mögött még egy 50 fős kar fog támogatni, és huszonvalahány főszereplőnk lesz: az akkori történelem nagyjai mind felvonulnak az operában, emellett fellépnek benne táncosok, sőt még akrobaták is. Most már jobban értem, miként született az István, a király című rockopera, és miért kellett beletenni a címébe az „a” betűt; nyilván megihlette Szörényiéket ez az Erkel-mű, amelyet nagyon régóta nem játszottak magyar színpadon.

– Megelevenedik benne a történelemkönyv?

– Véletlenül se gondolja senki, hogy egyfajta történelmi leckét kap az István király által, noha nagyon fontos korszakáról szól a magyar históriának. Komoly istenes gondolat rejlik benne, hiszen Magyarországnak a keresztény Európához való kapcsolódásáról, az európai kultúrkörhöz való viszonyáról is szól. Néhány ária konkrétan arról szól, „mit jelent kereszténynek lenni”, ennek ellenére a darab nem tartozik a vallásos művek sorába. Ez egy XIX. század végi vadromantikus opera, tele nagyívű, szívhez szóló dallamokkal és egy kis wagneri zenei hatással. Az alaptörténet fantasztikusan szép, cselszövésekkel, árulásokkal és szerelemmel átszőtt eseménysor, amit mi, immár negyedik közös munkaként Nagy Viktor rendezővel, a szerzői gondolatnak megfelelően, igyekszünk „izgalmasan” színpadra vinni.

– Hogyhogy nem ez a mű volt a nyitóelőadása az Operaháznak, miközben az Andrássy úti épület felavatására rendelték Erkel Ferenctől?

– Mert nem készült el vele időben. Szerintem túl sok gondja volt, küzdenie kellett az építtetőkkel, a munkáshaddal, az akkori politikával, a befektetőkkel, hiszen akkor sem ment ez másképp, sőt. A Sugár úti paloták címmel Zsigray Julianna kitűnő és nagyon szórakoztató, inkább könyvtárakban és antikváriumokban hozzáférhető regény írt az Operaház építése körüli bonyodalmakról. Vagyis Erkel biztosan mindennap ott állt a „vártán”, ahogy ismerem az azóta is „elhivatott megszállottak” gyülekezetéből álló családomat. Aztán amikor megnyílt az Operaház, leült, befejezte az István király utolsó felvonását, végül letisztázta az egészet. Ezért is gondolták egy ideig, hogy a fiaival íratta bizonyos részeit. Azt valóban tudjuk, hogy a szintén kitűnő zenész fiúk körmölték neki a kottát, a zenét azonban ő szerezte. Az ezzel kapcsolatos viták letisztultak, mert Bán Teodóra, a színház ügyvezető igazgatója, szakemberekkel, zenetörténészekkel rekonstruáltatta a kézirattárban őrzött kottákat, és biztosak lehetünk benne, hogy esszenciális, valódi Erkel-művet hallhatunk augusztus 20-án a Margitszigeten, méghozzá a mester utolsó nagy művét, mert ezután nem írt több operát.

– Miért hiányzik oly régóta az operaházak műsoráról az István király?

– Amikor bemutatták, ez volt a magyarországi operajátszás történetének legsikeresebb előadása. A külföldieket talán a kifejezetten magyar történelmi téma idegenítheti el, itthon viszont az akadályozta eddig, hogy a mű repertoárra kerüljön, hogy színpadra állítása óriási befektetés, költségigénye felülmúlja bármelyik Verdi- vagy Wagner-nagyoperáét. Nagy szerencsénk volt, hogy a Szabad Tér Színház felvállalta ezt a bemutatót, amely a Margitszigeti Szabadtéri Színpad történetében kiállított önálló produkciók közül talán a legköltségesebb lesz. Mindenben a legnagyobb igényességre törekszünk.

– Mennyit árulhat el előre a díszlet- és a jelmezterveiről?

– Nagyon szép, noha nem teljesen korhű klasszikus jelmezeket fognak látni a nézők. Megpróbáltam eltérni a XI. század pogány, és keresztény viseletétől. Úgy gondolom, hogy a ma embere nem érezné őket elegánsnak. Kicsit elmozdultam a fantasy világa felé, de mégis megtartottam a kora gótikus, illetve román hatást, annak pompáját, főként a női ruhaköltemények esetében. A díszlet egy szimbólum köré szerveződik, annak fényében variálja a látványos tereket, de a bűvész sem árulja el, hogy legutoljára mit vesz elő a kalapjából, ezért én is tartogatok meglepetést. 

– Őriz-e a családi legendárium titkot ezzel az operával kapcsolatban?

– Szokatlan lesz a hasonlat, de feltehetően a brit trónörökösök sem szoktak poénokat mesélni arról, hogy mi történt VIII. Henrik udvarában. Ilyen szinten mi sem foglalkozunk Erkel Ferenc élettörténetével. Egyébként, ahogy én tudom, sajátos, összetett személyiség volt. Semmi áron sem akarta például itt hagyni ezt az országot. Liszt Ferenc, akivel legendásan nagy barátságban voltak, egyszer el akarta rabolni, hogy a nagy zongoraművész hírében álló komponistával együtt indulhasson európai koncertturnéra. De Erkel a határon kiszállt a kocsiból és hazahajtatott. Tette ezt úgy, hogy másfél századdal korábban az ősei feltehetően egy németalföldi szőlőskertben termesztették a nedűnek valót. Holland barátaimtól tudom, hogy az „erkel” szó szőlősputtonyt jelent a nyelvükön. Maga Erkel Ferenc is tudott és levelezett magyarul, de kora nagyjaihoz hasonlóan nem beszélte tökéletesen a magyar nyelvet. Mint a városi polgáremberek, ő is németül társalgott. De erre azért nem vennék mérget, hiszen nem vagyok történész. Én élvezem a díszlet- és jelmeztervezői létet, és az „erkelség” csak annyiban része az életemnek, amennyiben büszke vagyok rá. Örülök, hogy egy olyan családhoz tartozom, amelyik sokat tett a magyar kultúráért.