Finisbe ért az Erkel Színház felújítása - Iskolásoknak is fognak játszani

A tavaszi próbaüzem után alig egy hónap múlva befejeződik az Erkel színház felújítása: az 1,7 milliárd forintos beruházást szeptember végén adja át a kivitelező Laki Zrt., ezt követően már október elején előadásokat tartanak a megújult teátrumban - számolt be a Napi Gazdaság.

 

A hivatalos avatás november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján lesz. A tavaszi - alig hathetes - "szépészeti beavatkozások" után a nyári hónapokban alapjaiban korszerűsítették a több mint 100 éves épületet. A színpadtechnika, a nézőtér és az épületgépészet mellett megújul a színház homlokzata is. A beruházásra három tervezet készült - mondta a Napi Gazdaság kérdésére Mozsár István, a felújítás irányítója, aki egyben az Operaház ügyvezető műszaki igazgatója.

 

erkel

Fotó: napi.hu

 

A legnagyobb költségvetésű terv 5,4, a második 3,6, míg a minimálisan szükséges korszerűsítést tartalmazó javaslat 1,7 milliárd forintba került - a kormány végül az utóbbit fogadta el. A költségek mintegy 30 százalékát teszik ki a színpadtechnikai, világítási és hangtechnikai kiadások, 40 százalékos részt képvisel a légtechnika és fűtés korszerűsítése. Emellett megújulnak az öltözők és a nézőtér is - ez utóbbi befogadóképessége továbbra is 2 ezer fő körül lesz - olvasható a cikkben.

 

A székek lángálló huzatot kapnak, komfortosabbá alakítják az emeleti páholyokat, a színház bejárati lépcsősorát pedig egy üvegfallal teszik zárttá, így jelentősen bővül a nézőtér előtti fogadótér. Az új Erkel októberben egyfajta próbaüzemben működik - ekkor középiskolásoknak szánt produkciókat játszanak majd, s ezt követően, novemberben már folytatódik a szokásos esti előadások sorozata.

 

Forrás: Napi Gazdaság

 

süti beállítások módosítása