Berlinben debütált A Csárdáskirálynő szabadtéri változata

Berlinben debütált a Budapesti Operettszínház új produkciója, A Csárdáskirálynő szabadtéri színpadra tervezett, német nyelvű előadása. Kálmán Imre klasszikus operettjét a német főváros legrangosabb szabadtéri színpadán, a Waldbühnén mutatták be szombat este.


A csaknem ötezer néző között ott volt Kálmán Imre lánya, a Mexikóban és a bajorországi Münchenben élő Yvonne Kálmán is, aki a BZ című berlini lapnak azt mondta: a Nagymező utcai színház fantasztikus társulata szívvel-lélekkel adja elő édesapja darabját, ezért mindent megtesz a produkció sikeréért.

Az operettet különleges, új, Gyarmathy Ágnes által tervezett díszletek között mutatták be. A fő látványelem egy nagyjából tízszer öt méter nagyságú kétfejű sas, amely a német nézőknek is felidézi az Osztrák-Magyar Monarchiát, a darab keletkezésének korszakát. A kulisszákat úgy tervezték, hogy a társulat zsinórpadlás nélkül is előadhassa a darabot. A Csárdáskirálynő így ezentúl kőszínházon kívül is hódíthat. Színre vihetik szabadtéri színpadon, koncertteremben, vagy akár sportcsarnokban is - mondta el a rendező, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója.

A német nyelvű előadásban a szövegkönyv is módosul némileg. A címszerepet, Szilviát, az ünnepelt primadonnát a Waldbühnén a műfaj német sztárja, Anna Maria Kaufmann alakította, Miskát pedig egy másik német sztár, Ralph Morgenstern játszotta, az összes többi szerepet az Operettszínház szólistái, Vadász Zsolt, Szendy Szilvi, Peller Károly, Kállay Bori, Marik Péter, Földes Tamás, Dézsy Szabó Gábor és György-Rózsa Sándor alakították, a teátrum zenekarát Makláry László főzeneigazgató dirigálta. A színház a Balett- és Énekkarral, valamint a műszaki stábbal kiegészülve több mint 120 fővel érkezett a német fővárosba, A Csárdáskirálynő előadására. 

 

csardas
Az új produkció bemutatójának napja is különleges volt a Budapesti Operettszínház történetében, mert a társulat egyszerre két ország három városában lépett fel. A berlini előadással egy időben a művészek egy része A Szépség és a Szörnyeteg című Disney-musicalt adta elő Hamburgban, míg a társulat harmadik harmada Sopronban szerepelt az Elfújta a szél című musicallel. A Nagymező utcában létrehozott produkciókat így egyszerre több mint 11 ezren élvezhették Európa három sarkában.

A színháznak nagy tervei vannak A Csárdáskirálynő új változatával, az ősbemutató százéves évfordulóján, 2015-ben például Siófokon, Kálmán Imre szülőhelyén kívánják színpadra állítani - mondta az MTI-nek Lőrinczy György, a társulat turnéit vezető Pentaton Művészügynökség ügyvezetője. Hozzátette: az évfordulóig külföldön is sokszor szerepelnek még Kálmán Imre klasszikusával, legközelebb a Tel Aviv-i Operaházban, ahol az idén télen tíz este adják elő a darabot. 

A Csárdáskirálynő meghívása a legrangosabb berlini nyári színpadra azt jelenti, hogy Magyarország "nagyhatalom az operettben" - így Kerényi Miklós Gábor. Hozzátette: a darab lassan száz éves, de nagyon modern is, zeneileg például olyan, mint egy "világzenei kísérlet", amelyben egyaránt megmutatkozik a magyar és a román népzene és a cigányzene.

A fellépés a Waldbühnén szakmai elismerés is - tette hozzá Lőrinczy György. "Németországban sokkal komolyabban vesznek minket, mint otthon" - emelte ki, hangsúlyozva, hogy a Budapesti Operettszínház nemcsak az operettben, hanem a musicalban is az egyik legfontosabb társulat Európában. Vélekedése szerint ezt mutatja például A Szépség és a Szörnyetege sikere is.

 

A teátrumot ősszel a baden-badeni Festspielhaus közönsége is láthatja, egy másik Kálmán-művet, a Marica grófnőt adják elő németül. Olyan világsztárok előtt és után lépnek színpadra itt, mint Maxim Vengerov és Edita Gruberova.

 

Forrás: MTI, Színház.hu

 

süti beállítások módosítása