Trokán Péter: 'Megtaláltam a helyem'

Trokán Péter püspököt alakított az István című, székesfehérvári koronázási szertartásjátékban. Többek között erről mesélt a színész a Fejér Megyei Hírlapnak, valamint arról, megtalálta-e a helyét Szombathelyen. Lapszemle.


A Fejér Megyei Hírlap cikkéből:

Trokán Péter kérdésre válaszolva elmondta, koronázási játékban még nem vett részt, de pályája elején Ruszt József volt a mestere, aki egyfajta "szertartásszínházat" művelt. "Szikora János is hasonló karakterű rendező, kedveli a nagy tablókat, beszédes képeket, szerkezeteket. Itt pedig egy minden szempontból nagyszabású, a szabad tér adta lehetőségeket kihasználó, technikailag is komoly felkészültséget igénylő előadás készült" - hangsúlyozta a színész.


trokan peterFotó: origo.hu


Trokán Péter arról is beszámolt, hogy érzi magát a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, ahova 2008-ban a budapesti Nemzeti Színházból szerződött. "A volt igazgató, Jordán Tamás Szombathelyre ment, már-már euforikus állapotban, hogy ott egy új színházat kell csinálni. Borzasztó izgalmasnak és érdekesnek találta, élete fő művének tartja. Megkérdezte, hogy vele tartok-e. Igent mondtam. Egyébként is többnyire személyekhez szerződöm, és nem színházhoz. Nagyon jól érzem magam, úgy hiszem, megtaláltam a helyem. Szombathelyen jól megvagyok, ott valami elementáris szeretet irányul a színház felé, ami kötelezettséget is ró az emberre" - fogalmazott Trokán Péter.

A színész arról is beszélt, mi a különbség a vidéki és a fővárosi színházak között. "Pályám felét vidéken, másik felét Budapesten töltöttem. Abban a városban, ahol egy színház van, azt nagyon akarják szeretni, és ha jól működik, ezt folyvást érzi az ember. Pesten ez ennyire nem nyilvánvaló. Vidéken közvetlenebbek a kapcsolatok, az abból adódó energiák, és én ezt nagyon kedvelem. Kétlaki ember vagyok, szeretek Budapesten élni, de az utóbbi időben már nincs olyan hangulata az ottani életnek, kevesebb izgalmat kínál számomra. Persze lehet, hogy csak a korom miatt érzem így" - nyilatkozta Trokán Péter.

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása