Reményről és útkeresésről szól az új évad Egerben

A remény felé kell fordulnunk, a változtathatóság és a bizalom reményét kell közvetítenünk – mondta Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója a társulat csütörtöki évadnyitó ülésén. Szavai szerint a 2013/14-es évad az útkeresésről is szólni fog.


Blaskó Balázs kiemelte: sikeresen telt a nyár, az egri társulat művészei több helyen, Miskolcon, Szarvason és Sopronban felléptek. Az igazgató beszélt arról, hogy a munkához szükséges anyagi feltételek biztosítottak, az eszközök, műszaki berendezések korszerűsítésére azonban nagy szükség lenne, miként a lassan 25 éves színészház rekonstrukciójára is.

 

eger

Fotó: gardonyiszinhaz.hu

 

A fenntartó egri önkormányzatot képviselő Palotai Zsuzsanna, a humán szolgáltatási iroda vezetője az elmúlt időszakot felidézve arról beszélt, hogy az utóbbi néhány év nagy átalakulásokat hozott. Hozzáfűzte: megváltozott a politikai kép, utána igazgató-, majd fenntartóváltás következett.


"A korábbi fenntartót, a megyei önkormányzatot 2006 óta kértük, hogy több fenntartói feladatot adjon a városnak, ám hiába. Aztán egyszerre a városé lett az egész színház, a váltás pedig sok nehézséggel, konfliktusokkal járt. Mostanra viszont jó együttműködés alakult ki" – emlékeztetett az irodavezető.


Az új évadban bemutatni tervezett darabokról szólva Blaskó Balázs elmondta, hogy a nagyszínpadon a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, a Hippolyt, a lakáj zenés vígjátékot, egy interaktív bűnügyi vígjátékot, a Hajmeresztőt, a Padlást, a Csongor és Tünde verses dráma-táncjátékot és Gárdonyi Géza Annuska című színművét láthatják a nézők. A gyerekeknek a Holle anyó című darabot tűzik műsorra, míg a stúdiószínpadon egy drámát, A fény éjszakáját, a Képzelt beteg táncjátékot, valamint A pillangók szabadok című színművet mutatják be.


A ülésen elhangzott, hogy a társulathoz három színész csatlakozik az új évadban: Tímár Éva, Trokán Anna és Urbán Zizi.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása