A nyolcvanas években az ország egyik legnépszerűbb humoristája volt, ma már azonban a polgárőrséget tekinti hivatásának, fellépést csak ritkán vállal. Markos György mesélt a Magyar Hírlapnak. Lapszemle.
"Szó sincs arról, hogy eltűntem volna. Azt szoktam mondani, hogy gyárilag hülye vagyok, ez van a műszerfalamra írva, így jöttem le a futószalagról – mert van egyfajta elkötelezettségem. Erről nem tehetek. Nem azért, mert én nagy ember akartam volna lenni, vagy mert színészként unatkoztam volna, nem. Édesanyámat megtámadták a kapuja előtt a hetvenes évek közepén. Én épp akkor értem haza edzésről, amikor egy nagy darab pasi fojtogatta. Végszóra léptem be" – mesélte Markos György. A humorista elmondta, ennek hatására fordult a rendpártiság felé, majd 1986-ban megalapította a Polgárőrséget.
Fotó: Hegedüs Róbert, magyarhirlap.hu
Markos György azt is elárulta, milyen szavakkal indította útjára artista és előadó-művész édesapja, Alfonzó, amikor a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizett: „Semmiben sem segítek neked, nem játszunk Latabár-dinasztiát. Az egy zseniális dinasztia, de én nem tudom, hogy te mit tudsz, fiam, azt azonban látom, hogy link vagy, és nem tanulsz. Nem tudom, mit csinálsz majd két év múlva. Nem adok mankót neked, mert nem állhatok mögötted egész életedben” – idézte édesapja szavait.
"Engem úgy vettek föl a főiskolára, hogy sem beszélni, sem viselkedni nem tudtam. Hadartam, mint az állat. Nem voltam egy rosszképű srác, kisportolt voltam, amolyan Koncz Gabi-alkat, s azt mondták, nézzünk egy ilyet is a magyar színpadokra. De nem tanultam, a nyelvet nem ismertem rendesen, és nem tudtam beszélni sem. Szegény Ádám Ottó, amikor elmondtam neki Juhász Gyula Milyen volt szőkesége… kezdetű versét, visszakérdezett: 'Mondja, ezt magyarul is tudja?' Hát ott röhögött az egész tanszék… De fölvettek, bizalmat kaptam tőlük. Molnár Piroska, Koltai Robi, Venczel Vera – zseniális osztálytársaim voltak, de csak két évig jártam oda. Úgy nem lehet verset mondani, ha az ember nem tanulja meg a szöveget… Én pedig nem tanultam, nem magoltam be a szöveget, volt ellenben csajozás meg minden, ahogy kell. Most is azt mondom: az Isten áldja meg őket, nagyon is igazuk volt, amikor a második év végén – amikor egyébként már nem illik – kirostáltak" – elevenítette fel Markos György.
A humorista az azóta elhunyt pályatársához, Boncz Gézához fűződő barátságáról is megemlékezett: "Amikor 2000-ben az intenzív osztályon feküdtem lebénulva, élet és halál között, és körülöttem még nyolc-tíz, hasonló állapotban lévő sorstársam, ő meglátogatott. Géza, aki soha életében még egy zakót sem vett fel, öltönyben, nyakkendőben jelent meg, mint egy angol felsőházi lord. Odahajolt hozzám és iszonyatos hangon a fülembe üvöltötte: 'Dezső bácsi, most már elárulhatja, hova ásta el az aranyakat!' Az egész szoba vonyítva röhögött, és azóta is úgy hiszem, hogy ez a katartikusan kitörő nevetés ezúttal emberéleteket mentett."
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.