Pénteken kezdődik a Vidor Fesztivál Nyíregyházán

Kilenc nap alatt hatvan helyszínen csaknem négyszáz program várja a közönséget a pénteken kezdődő VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléjén, azaz a Vidor Fesztiválon, Nyíregyházán.


A tizenkettedik alkalommal megrendezett programsorozat egészen szeptember 7-ig tart, az eseményre várhatóan nagyjából 120 ezer érdeklődő lesz kíváncsi a nyírségi megyeszékhelyen és további huszonkilenc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. A kínálatban színházi és utcaszínházi előadások, gyermekprogramok, bábelőadások, koncertek, kiállítások és filmvetítések egyaránt szerepelnek, a programok kilencven százalékát - a hagyományoknak megfelelően - ingyenesen tekintheti meg a közönség.

 

nyaralas katona

A nyaralás (Fotó: Szalontai Ábel, katonajozsefszinhaz.hu)

 

A programsorozat gerincét alkotó színházi versenyprogram keretében kilenc nagyszínpadi és hét kamaraszínházi előadást tekinthet meg a közönség a legnagyobb hazai színházak társulatainak tolmácsolásában: az első előadást, a budapesti Katona József Színház előadásában A nyaralás című komédiát péntek este mutatják be a Móricz Zsigmond Színházban.

 

A tavalyi évhez hasonlóan a Makk Károly filmrendező által vezetett zsűri "házhoz viszi" majd a nyertes társulatok díjait.
A város főtere a fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként mintegy 3-4 ezren nevethetik végig az idén 65 éves Kern András filmes életművéből összeállított válogatást. Ezen kívül gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket.

 

vidor

 

A péntek esti, Kossuth téri megnyitó után a brazil Flavia Coelho ad koncertet, fellépésével kezdetét veszi az a világzenei koncertsorozat, melynek keretében szombat este például az angolai Bonga, szeptember 7-én pedig a Sebestyén Mártával és Balogh Gusztival kiegészülő francia Deep Forest zenél a közönségnek. Rajtuk kívül fellép Herczku Ágnes és Nikola Parov, a Djabe, Pál István Szalonna és Bandája, az autentikus moldvai-csángó népzenét játszó Fanfara Complexa, Szalóki Ági és zenekara, a Magyarvista Social Klub, a Fabula Rasa Orchestra, a Makám, valamint Bíró Eszter és zenekara. A Korzó Színpadon fellép a Parapács, a Sajtkukacz, a Kolo együttes, a Tatros, Rutkai Bori és a Hébe-hóba Banda, illetve az Etnofaun.


Idén négy kiállítást tekinthetnek meg a fesztiválozók: Ámos Imre Szól a kakas... című tárlatát, amelyen az Antal-Lusztig Gyűjteményben található alkotások kerülnek a látogatók elé. Emlékkiállítással idézik fel a nagyszerű színházi fotós, Koncz Zsuzsa és a Vidor oszlopos karikaturistája, Lehoczki Károly alakját. Emellett a nyíregyházi képző- és iparművészekből álló Eleven Művészeti Csoport minden érzékszervre ható tárlatát is megtekintheti a közönség.

 

A Vidor Fesztivál részletes programja a vidorfest.hu oldalon érhető el.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása