Kassán vendégszerepel a Szegedi Kortárs Balett

A Testek filozófiája című produkciót és Juronics Tamás Beethoven IX. szimfóniájára készült koreográfiáját adja elő Kassán, Európa Kulturális Fővárosában szeptember 6-án a Szegedi Kortárs Balett.


A társulat Magyarország Kassai Főkonzulátusának meghívására lép fel a Közép-Európai Színházak Fesztiválján a Kassai Állami Színházban.


A Szegedi Kortárs Balett Testek filozófiája című produkcióját 2010-ben mutatta be Szegeden. Juronics Tamás, az együttes Kossuth-díjas művészeti vezetője koreográfiai kísérletével megmutatja, hogy a táncművészet két kortárs irányzata, a "tiszta tánc" és a táncszínház között leheletnyi határvonal húzódik. A tiszta tánc műfaja könnyedén felülírható néhány pólóval és az azokon olvasható szavakkal.

 

thorkoly testfilo01

Fotó: Törköly József


A Beethoven IX. szimfóniájára készült Unisono (Összhang) című koreográfia kapcsán a táncművész úgy fogalmazott, a darab a zenei világban betöltött helyzetén túl azért is nagyszerű mű, mert mindmáig érvényes gondolatokat fogalmaz meg.


Talán soha nem volt ennyire fontos Beethoven és Schiller közös üzenete. Az országhatárokon átívelő, vallások fölött álló, a kulturális különbségeket áthidaló, egyetemes, közös szellemiség megtalálásának vágya minden korábbinál időszerűbb most, amikor a világ gazdasági egységesítése valóságos jövőnek tűnik. Az emberi lelkek, szellemek, együttes, közös fellángolása, a gondolatok közös irányú hatóereje régi álma minden humanista gondolkodónak - hangsúlyozta Juronics Tamás.

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása