"Megénekeltetjük a gyerekeket" - Szentivánéji álom a Győri Balettnél

A Győri Balett őszi premierjén a Szentivánéji álom című táncjátékot viszi színre az Európában ünnepelt magyar származású táncművész-koreográfus, Vámos (Youri) György elképzelései alapján október 19-én.

A kompozíció Shakespeare vígjátéka nyomán készült Mendelssohn zenéjére sok humorral, megannyi meghökkentő fordulattal – mondta Kiss János balettigazgató a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen.

A társulat előtt álló további feladatok közül az együttes vezetője kiemelte: a nemzeti minősítést elnyert balett társulat több külföldi meghívásnak tesz eleget, fellép Olaszországban, Németországban és Ausztriában is.

 

 

ballet2 1

 

 

A balettévad az Áttörés című kompozícióval nyílik szeptember 17-én a Győri Nemzeti Színházban. Velekei László koreográfiája Kodály Zoltánnak állít emléket.

Az egyfelvonásos, amelyet a júniusi IX. Magyar Táncfesztiválon láthatott először a közönség, a balettigazgató elmondása szerint vegyes fogadtatásban részesült, az elmarasztaló kritikák mellett azonban volt olyan francia kritikus, aki "európai, trendi, kortárs előadásnak" minősítette.


A darabot az évad folyamán beavató előadásnak is szánják a diákság részére, előtte egy zenetörténész fog beszélni Kodály Zoltán munkásságáról a fiataloknak. Kiss János hozzátette: céljuk az is, hogy megénekeltessék a gyerekeket. A külföldi vendégszerepléseket decemberben Olaszországban kezdik, Itália hat városában adják elő a Zorbát, a jókedvű munkásember történetét ifjabb Harangozó Gyula koreográfiájában.

 

Januárban a nézőket a francia sanzonok világába kalauzoló Rózsaszínház (La vie en Rose) című táncjátékot, a belga Ben van Cauwenbergh koreográfiáját Ausztriában és Németországban viszik színre öt előadásban, majd ismét Olaszország következik a Kodály-esttel, az Áttöréssel.

 

Kiss János bemutatta a társulat új tagjait. Az új évadban öt táncművész, Marjai Lili, Tatjana Sipilova, Balikó György, Gémesi Máté és Engelbrecht Partik szerződött az együtteshez.

 

Borkai Zsolt fideszes polgármester a társulati ülésen a város további támogatásáról biztosította a Győri Balettet.

 

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása