Eszenyi Enikő: 'Mi egy sziget vagyunk'

Eszenyi Enikőt kérdezte a 168 Óra. A Vígszínház igazgatója beszélt a teátrum vezetésére beadott pályázatáról és arról, meghívta volna-e Vidnyánszkyt a Vígbe, ha Alföldi tovább vezetheti a Nemzetit. Lapszemle.

 

A 168 Óra cikkéből:


"Ma reggel írtam alá az igazgatói pályázatomat. A színpadon éppen zajlott a Popfesztivál 40 próbája. Körbeálltak a művészek, a fiatal színésznövendékek, a műszak, és mindenki megérintette a dokumentumot. Így szorítottak, hogy sikerüljön. Aztán Laci bácsi, a hivatalsegédünk elvitte a paksamétát a Fővárosi Önkormányzathoz" - mesélte Eszenyi Enikő.

A Vígszínház direktora úgy fogalmazott, a társulatépítés, egy alkotóműhely megteremtése hosszú folyamat. "A Vígszínházban ezer ember, a Pestiben több mint ötszáz néző igényeinek kell megfelelni. Harminckét éve dolgozom itt. Jobban ismerem ezt a helyet, mint a tenyeremet. A Víg emelt fel színésznőként, itt fogadtak el rendezőként és igazgatóként is" - hangsúlyozta az igazgató.


eszenyi joemberJóembert keresünk (Fotó: Vígszínház)


"Több mint kétszáz oldalas a pályázatom, egész nyáron dolgoztunk rajta, sok tervünk van. Egyrészt kortárs magyar szerzőket szeretnék bemutatni. Ez hozzátartozik a Vígszínház tradíciójához, Ditrói Mór igazgató az az 1800-as évek végén a magyar darabokból egész ciklust rendezett. Magyar bemutatóink - Sütő András Álomkommandója és Szép Ernő Vőlegénye - mellett előkészítjük Bartis Attila új darabját, amelyet a színház felkérésére írt. Shakespeare-ciklusunkat is folytatjuk, ami szintén régi vígszínházi hagyomány. Emellett szeretnénk kortárs külföldi darabokat is bemutatni" - sorolta Eszenyi Enikő.

 

Arra a kérdésre, szolidaritásból hívta-e meg Alföldi Róbertet a Vígszínházba, a direktor így felelt: "Rendezőhiány van. Másrészt Robinak a Vígszínház az otthona, itt töltötte a gyakorlatát, itt kezdett el játszani és rendezni is. Most lesz Büchner halálának kétszázadik évfordulója. Ezért ajánlottam Alföldinek, hogy a Danton halálát rendezze."

"A színházban mindent szakmai alapon döntünk el. Mindent. Azt hiszem, remélem, hogy ezt a közönségünk és a körülöttünk lévő emberek is tudják. Ha Robi továbbra is vezethette volna a Nemzeti Színházat, örömmel hívtam volna hozzánk rendezni Vidnyánszky Attilát, mert őt is kiváló alkotónak tartom. Mi egy sziget vagyunk. Különböző gondolkodású emberek, akik egyben azonosak: életüket és vérüket ezért a színházért adják" - szögezte le Eszenyi Enikő.

A teljes interjú a 168 Óra c. lapban olvasható.

 

süti beállítások módosítása