Ismét indul a színitadona a soproni színházban

Szeptember 22-én elkezdődnek a színitanoda foglalkozásai a Soproni Petőfi Színházban. Az elmúlt évad sikere után idén több korosztályban ismét részt vehetnek az irodalmat, színházat kedvelők az órákon a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban.


A jelentkezéssel egybekötött első foglakozás az 1-3. osztályosoknak délelőtt 10 órakor kezdődik. A tanoda szakmai vezetője, Molnár Anikó színművész, drámapedagógus azt kéri, hogy a gyerekek szülőkkel együtt jöjjenek, hozzák magukkal a kicsik órarendjét és egy listát arról, hogy mikor, milyen szakkörökre járnak.

 

tan3

 

A 4-8. osztályosokat szintén délelőtt tíz órára várják a szüleikkel együtt. A 15 és 30 év közötti érdeklődőknek délután két órakor tartanak felvételi foglalkozást. A jelentkezőknek két verset és egy dalt kell előadniuk. A 18 év alatti fiatalokat szintén a szüleikkel együtt várják. A csoportok szakmai irányítói jó tanácsként azt ajánlják, hogy tréningruha és edzőcipő legyen azoknál, akik a tanoda foglalkozásait látogatják.


Pataki András, a soproni teátrum direktora örül annak, hogy nagy érdeklődés mellett sikeresen indult el az elmúlt évadban a színitanoda. Céljuk továbbra sem változott: nem színészeket képeznek, hanem utat, irányvonalakat mutatnak, hogy a jövő gépészmérnökei, orvosai vagy jól megbecsült szakmunkásai nyitottan, befogadóan, sokszínűen szemléljék a világot, igényeljék a kulturális értékekkel való találkozást, legyen az zene, tánc, vers, ének vagy színház.

 

A programban való részvétel természetesen segítséget nyújt a pálya iránt érdeklődőknek is. Az igazgató elmondta, nagyon fontos az, hogy ilyen formában is segítsenek a jelentkezőknek megismerkedni az irodalommal, a színházzal, önmagukkal. Számukra biztosítják azt, hogy olyan közösségbe tartozzanak, ahol kreativitásuk, gondolkodásmódjuk, képességeik fejlődhetnek.

 

Forrás: Soproni Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása