'A nagy klasszikusok évada' kezdődik október 5-én Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiájával a Soproni Petőfi Színházban.
A szó jó értelmében vett, széles és színvonalas programpalettát kínáló klasszikus népszínháznak tekintjük magunkat, ebbe pedig bőven belefér, hogy most opera-, a következő szezonban pedig operettpremierre készülünk - közölte Pataki András igazgató pénteken az MTI-vel.
Az igazgató utalt arra, hogy kései kinevezése miatt sebtében kellett összeállítani és betanulni az előző évad programját, mostanra viszont sikerült felépíteni a pályáztában vállalt erős, Sopronban élő és működő, társulati léttel bíró, többfunkciós színházat, amely tánc- és operatagozatot is felvonultat.
Pataki András az előző évad eredményeként említette, hogy jelentősen megugrott bérleteseik száma. A felnőttek körében húsz százalékos, a diákok esetében kétszer ekkora volt a bővülés.
A "nagy klasszikusok évadának" programjában Rossini Bruschino úr című operája június 22-én főpróbaként már szerepelt a Soproni Ünnepi Hetek programján, a bemutatót jövő januárban tartják. A veszprémi teátrummal közösen létrehozott, ott is színre kerülő előadás fellépőinek zöme operaénekes lesz, de a két társulat egy-egy színész tagja is bekerült a szereplők közé.
Szintén az igazgató rendezi Molnár Ferenc Üvegcipőjét, míg Katona Imre viszi színre saját, nemrégiben elkészült újrafordítása alapján Goldonitól a Két úr szolgáját, valamint az 1980-ban először az ő rendezésében bemutatott, az akkori előadás számos szereplőjét felvonultató Evita című rockoperát. A bemutatónak az MKB-Aréna ad otthont, ez lesz a sportcsarnokkal az együttműködés első állomása. Az aréna közelgő felújítását követően évente egy nagy érdeklődésre számot tartó musical-előadást itt visznek színre.
Hasonló terveik vannak a jövő nyárra megújuló fertőrákosi Barlangszínházzal is. Az ott létrehozott operett-előadásokkal szintén kilépnek a teátrum épületéből, hogy a jövőben külső helyszíneken - akár középületekben, szállodákban - tartsák meg pódium-bérletük előadásait. Ezek sorában a Jelentés az Akadémiának című, az Átváltozás főhősével éppen ellentétes irányú utat bejáró majmot bemutató Franz Kafka-mű éppúgy helyet kapott itt, mint a Ghymes-alapító Szarka Gyula középkori szerelmes levelezésekből válogató Az alku című estje.
Pataki András elmondta: jövő márciusban lesz Szabó Magda egyik korai műve, a Kígyómarás premierje, "ez lesz az úgynevezett komoly ajánlatunk a következő évadban". Kamaradarabjaik között August Strindberg Julie kisasszonya, Katona Imre A zuhanás második pillanata című álomjátéka, Gogol darabja, az Egy őrült naplója, Petőfi Sándortól pedig A helység kalapácsa is helyet kap.
Az igazgató az októberben induló szezon különlegességeként említette Fedák Sári börtönnaplóját: a monodrámát a művésznő egykori raboskodásának helyén, a sopronkőhidai fegyházban is bemutatják. Műsoron lesz Horányi László és a Pusztaszó együttes Sinka István-estje, Jordán Tamás pedig két produkcióban is színpadra lép Sopronban: látható lesz Széllel szembe című stand up-estje és Huzella Péterrel közös, József Attila Szabad ötletek jegyzékéből válogató előadása.
A bérleten kívüli új előadásaik közé tartozik a SingSingSing musicalválogatás második menete, az operettgála, valamint A három kismalac című bábelőadás. Számos, ebben az évadban bemutatott darabja műsoron marad, köztük Steinbeck Egerek és emberek, Petőfi Tigris és hiéna, Bornemisza Péter Magyar Elektra és Katona Imre Csíksomlyói magyar passió című műve is..
Forrás: MTI