Mind a két színházi társaság elítéli az Alföldi elleni támadást

Mind a két színházi társaság elítéli az Alföldi Róbert elleni támadást: a Vidnyánszky által vezetett Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság a Magyar Narancs kérésére közleményben reagált az esetre.

Mint ismert: augusztus végén, napokkal az István, a király bemutatója után három részeg fiatal támadta meg Alföldi Róbertet Szentendrén. A rendező, amint azt az RTL Klubnak elmondta, egy múzeumba menekült a támadók elől, és kihívta a rendőrséget. A rendőrség az eset miatt két férfi ellen garázdaság vétsége miatt indított eljárást a rendőrség.

 

 

alföldi robert

 

 

A Magyar Narancs kérésére a Vidnyánszky Attila által vezetett Magyar Teátrumi Társaság az esettel kapcsolatban közölte: "a Magyar Teátrumi Társaság mindennemű erőszakot elítél, akár ittas gazemberek követik el, akar józanok, akár Alföldi Róbert ellen, akár mások ellen. Bízunk benne, hogy a rendőrség, majd pedig a bíróság gyorsan és határozottan jár el ebben az ügyben".

A Csizmadia Tibor vezette Magyar Színházi Társaság ugyanakkor megragadta az alkalmat, hogy véleményt mondjon az István, a király által generált indulatokról is. "A Magyar Színházi Társaság elnöksége mélységesen elítél minden olyan megnyilvánulást, amely a művészet és az alkotók szabadságát korlátozza. Nem terveztünk megszólalni az István, a király szegedi előadása kapcsán kialakult hisztériában, mert meglehetős ellenszenvvel követjük nyomon" – írják.

"Meggyőződésünk, hogy egy előadás megítélése elsősorban esztétikai kérdés, tehát politikai síkra terelni balgaság, és mélyen jellemző tűrhetetlen hangnemű közéletünkre. Egy előadást kiszakítani természetes közegéből, nevezetesen a színpad és a közönség viszonyából, megfosztani a szakmai kritika lehetőségétől, értelmezését felhasználni politikai nézetek fitogtatására, és elsősorban az alkotók elleni indulatok szítására – rendkívüli felelőtlenség. Minden írástudónak, bármely oldalon is áll, sürgősen el kellene gondolkodni ezen" – teszik hozzá.

"Jó volna, ha egy alkotót nem lehetne kiszolgáltatni a tájékozatlanoknak és tudatlanoknak. Jó volna, ha az utcákon tomboló honfitársaink betartanák a civilizált együttélés legelemibb szabályait. Jó volna, ha a politikai erők minden erejükkel megpróbálnák megakadályozni a szélsőséges megnyilvánulásokat, és megvédeni azokat az állampolgárokat is, akik nem minden kritika nélküli hívei. Jó volna, ha egy bűncselekmény megítélése nem szakmai vagy civil szervezetek, hanem a rendőrség hatáskörébe tartozna" – folytatják.

"A Magyar Színházi Társaság együtt érez Alföldi Róberttel, és egyértelműen elítél bármely alkotó ellen irányuló mindennemű támadást és kiáll a művész és a művészet szabadsága, szuverenitása mellett" – áll a Magyar Színház Társaság közleményében.


 

Forrás: Színház.hu, MSZT, Magyar Narancs
 

süti beállítások módosítása