"Megpróbáltam szembenézni önmagammal" - Latinovits Zoltánra emlékezünk

1931. szeptember 9-én született Latinovits Zoltán. A színészlegendára emlékezünk múltidéző cikkünkkel, melyben egy korai interjút is olvashatnak.

Pilinszky János: In memoriam Latinovits Zoltán

„Kellene írni egy olyan darabot, ami csupa kérdésből állna. Vagy olyat, amiben csak kopogtatnának. Az elsõ fölvonásban csupa kisgyerek kopogtatna, a másodikban csupa aggastyán. A harmadik fölvonásban a szín üres lenne, és most a csukott ajtókat bentrõl kifele döngetnék.”

Latinovits Zoltán pályájáról röviden:

1931. szeptember 9-én született Budapesten és 1976. június 4-én halt meg Balatonszemesen Latinovits Zoltán, a magyar színházművészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége.

Apja, Latinovits Oszkár délvidéki földbirtokos fia születése után egy nappal elhagyta a családot, a Gundel-famíliából származó anyja később Frenreisz Károly belgyógyászhoz ment férjhez, e házasságból született Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész. Latinovits érettségi után asztalos tanonc, hídépítő munkás volt, majd a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult. Magas szinten kosárlabdázott is, s szenvedélye volt a vitorlázás.

A gimnáziumi színkörben egy epizódszerepben figyelt fel rá Bajor Gizi, aki a legenda szerint azt mondta neki: magának feltétlenül színésznek kell lennie. 1956-ban építészmérnöki diplomával szerződött a debreceni Csokonai Színházhoz, egy év múlva Miskolcra került, s a társulat vezető színésze lett.

1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájában partnere a vendégszereplésre meghívott Ruttkai Éva volt, s életre szóló szerelem szövődött köztük, ők voltak a magyar színházi élet első álompárja.

A képre kattintva tovább olvashat.

Latinovits 1962-től a Vígszínház, 1966-tól két évig a Thália Színház, majd 1969 és 1971 között ismét a Vígszínház tagja volt. Ezután a fővárosban gyakorlatilag bojkottra ítélték, így a veszprémi Petőfi Színháznál dolgozott, ahol rendezőként is bemutatkozhatott. Utoljára az Operettszínházban Békeffi István A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című zenés játékában lépett színpadra, de erejéből csak kilenc előadásra futotta. Számtalan színpadi szerepe közül talán a legemlékezetesebb Rómeó, Cipolla: (Thomas Mann: Mario és a varázsló), a festő (Arthur Miller: Közjáték Vichyben), az őrnagy (Örkény István: Tóték).

Latinovits kiváló volt Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula verseinek előadójaként is. Utolsó rádiófelvételén, 1976. június 3-án a Rákóczi induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el.

Színpadi alakításait szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó ábrázolás, egész munkásságát a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte. Ő maga mondta: “Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok”. Sokat viaskodott a hatalom képviselőivel és színházi feletteseivel, de soha nem hozhatta létre az általa elképzelt színházat a hozzá hasonló szemléletű színészek és színházi emberek közreműködésével. Idegei felőrlődtek, egymást érték a kórházi kezelések, állapota egyre rosszabbodott. A mai napig vitatott, hogy 1976. június 4-én öngyilkossági szándékkal lépett-e a vonat elé a balatonszemesi vasúti átjáróban vagy baleset történt. A helyi temetőben nyugszik, s Szemesen működik 1984 óta a Latinovits Zoltán Emlékmúzeum is.

1966-ban Jászai Mari-díjat, 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1975-ben érdemes művészi címet kapott. A Kossuth-díjjal 1990-ben posztumusz tüntették ki, összegyűjtött írásai 1985-ben jelentek meg. Születésének évfordulóján több emlékesten is megidézik emlékét, s az ő nevét veszi fel a Gundel étterem kávézója, ugyanis a színész a ház első emeletén jött a világra.

Latinovitsról saját szavaival:

Forrás: OSZMI, Színház.hu

Köszönet Sáfrány Eszternek.