Két magyar rendezőnőt is jelöltek a Faust-díjra

Szemerédy Alexandrát és Parditka Magdolnát is jelölte a Német Színházi Szövetség az előző év legjobb színházi teljesítményeit jutalmazó Faust-díjára.

A magyar rendezőpárost a Coburgi Tartományi Színházban bemutatott Pillangókisasszony színpadra állításáért jelölték a díjra - jelentette be a társaság Kölnben.

Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna rendkívül megtisztelőnek nevezte a jelölést, hozzáfűzve, hogy november 16-án este a berlini Schiller Theaterben derül ki, hogy a különböző kategóriákban a három-három aspiráns közül ki kapja meg a díjat. A zenés színházi rendezők díjáért - a magyar páros mellett - Claus Guth a frankfurti Opera Pelléas és Mélisande előadásával, valamint Lorenzo Fiori az augsburgi színház Elektra-bemutatójával versenyez.

 

16f97024-e2f6-41ba-801f-e8467c6fd1d8

Szemerédy és Parditka a Trisztán és Izoldát is színre vitte

 

 

A magyar rendezők jelenleg Bonnban dolgoznak, ahol George Benjamin Written on Skin című operáját állítják színpadra. Az előadás bemutatóját szeptember 29-én tartják. Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna 2006-ban a Művészetek Palotájában Wagner Parsifalját rendezte, ezzel a bemutatóval kezdődött a Fischer Ádám által alapított Budapesti Wagner-napok sorozata.

A Wagner-napok keretében vitték színre a Trisztán és Izoldát is a Müpában, a Magyar Állami Operaházban pedig Mozart Ascanio Albában című operáját rendezték.

 

A színházi rendezőket, színészeket, énekeseket, koreográfusokat, táncművészeket, gyermek- és ifjúsági színházakat, díszlet- és jelmeztervezőket elismerő díjak mellett a Német Színházi Szövetség (Deutsche Bühnenverein)  az elnöki díjat is odaítéli. Már bejelentették, hogy utóbbit a stuttgarti együttes kapja, az életműdíj pedig Inge Keller német színésznőé.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása