Mózes Anita és Fejszés Attila kapta a Kisfaludy-díjat

Arthur Miller a Salemi boszorkányok című darabjával indul az évad szeptember 28-án a Győri Nemzeti Színházban, ahol az évadnyitó ülésen átadták a Kisfaludy-díjat is.

Az első premiert, a Salemi boszorkányok című darab bemutatóját szeptember 28-án tartják a színházban - mondta el Forgács Péter igazgató az évadnyitó társulati ülésen. Arthur Miller darabja mellett bemutatják László Miklós Illatszertár című művét, akárcsak Móricz Zsigmond Úri muriját és Giuseppe Verdi Rigolettóját

 

A könnyed műfajt erősíti a Mágnás Miska című operett, valamint a Csoportterápia, amely a fővárosi Madách Színház vendégjátékaként kerül színre. A komolyabb tematikához tartozik Martin McDonagh kortárs ír szerző drámája, A kripli. Az év nagy musical premierjeként említette Forgács Péter a Tim Rice és az ABBA együttes két férfi tagja, Benny Anderson és Björn Ulvaeus által jegyzett Sakkot, amelyet koncertdarabként már bemutattak a napokban hatalmas sikerrel.

 

Három héttel a bérletárusítás vége előtt 8600 bérletet adott el a Győri Nemzeti Színház, amely ezzel már most túlteljesítette a tavalyi adatot. Az eseményen elhangzott: tavaly 110 ezernél is több nézőt fogadott a teátrum - közölte az igazgató. Forgács Péter ugyanakkor megjegyezte: leginkább a diákok érdeklődése nő a színház iránt, 19 féle bérletükből a nekik kínált három olyan gyorsan elfogyott, hogy a fiatalok a többit is elkezdték vásárolni. Ez pedig azért is fontos a teátrum számára, mert a jövő nézőgenerációját nevelik így.

 
Az igazgató a csütörtöki színházi nyílt napról megemlítette: rengeteg kincset és titkot rejt a nagy és zegzugos épület, amelyet már csak azért is érdemes megmutatni a közönségnek, mert ezzel még jobban magukhoz köthetik a publikumot. Az évadnyitón az igazgató megjegyezte, "én már a következő évadot tervezem", így a kész terv várhatóan decemberben véglegessé válik.

A társulat szavazatai alapján Mózes Anita és Fejszés Attila kapta a Kisfaludy-díjat.

 

Az évadnyitóról képekben:

 

1174912 569304223132354 1702064819 n1. Fejszés Attila átveszi a  Kisfaludy-díjat, Fotók, Győri Nemzeti Színház

1185814 569304069799036 1905091912 n 

2. Forgács Péter igazgató értékelte a nyáron elvégzett munkát, és a jövőről is beszélt

1185953 569304286465681 1367148657 n

3.

1238219 569303999799043 1946833144 n

4. Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester a város nevében köszöntötte a társulatot

1234608 569304116465698 1711224001 n

5. Mózes Anita átveszi a Kisfaludy-díjat Prácser Attilától
1234885 569304146465695 541895038 n

6.

 

 
 
 
Forrás: Színház.hu, MTI

süti beállítások módosítása