Vidnyánszkytól és a kormánytól félti renoméját a Burgtheater

A Burgtheater félti kiváló renoméját a magyar kormánytól és a Nemzeti Színház új vezetésétől. Nyílt levélben közölték, hogy rossz tapasztalatokat szereztek Balog Zoltán miniszterrel, illetve Vidnyánszky Attilával tárgyalva. 

"Nem megyünk Magyarországra!" - szögezi le levelében a Burgtheater, akit a Nemzeti Színház vendégjátékra hívott a jövő év elején rendezendő első nemzetközi fesztiváljára.
 
000797031-2088-625
 
"Tapasztalataink a jelenlegi magyar kormány kultúrpolitikusaival, többek között Balog Zoltán miniszterrel, továbbá Vidnyánszky Attilával azt mutatják, hogy ezek a személyek találkozóinkat utóbb gyakran más színben tüntetik fel, mint ahogyan azok valójában lezajlottak. Nem akarjuk hagyni, hogy a Burgtheater kiváló renoméját veszélyeztessék azzal, ahogyan a magyarországi kultúrpolitika hírnevén igyekeznek kiköszörülni a csorbákat. Ezért meghívásukat nem fogadjuk el" - szerepel a Nol fordításában.

"Ennek ellenére a Burgtheater szeretné folytatni a vitát Magyarország kultúrpolitikájának fejlődése érdekében, és ebbe a szakmai diskurzusba igyekszik minél több szempontot bevonni. Ez a jelen helyzetben könnyebben kivitelezhető Bécsben, mint Budapesten" - fogalmaz Matthias Hartmann igazgató.
 
Fordítás: Nol.hu
 
 

süti beállítások módosítása