'Játsszál rendezőt!' - Villáminterjú Schmied Zoltánnal

Schmied Zoltán egy hete próbálja Loyd, a rendező szerepét a Függöny fel! című darabban a Centrál Színházban. Ennek kapcsán adott rövid interjút.

A Függöny fel! című darabról:

A darab egy színházban játszódik, egy nulla minőségű színdarab turnéra indulás előtti főpróbáján. Az első felvonásban nézőként azt látjuk, amit a szerencsétlen, balfék rendező is, akinek a keze között nem csak a leharcolt társulata, de a magánélete is széthullik. A második felvonásban ugyanazt látjuk mint az elsőben, éppen csak a turné utolsó előadásán, és hátulról. A kulisszák mögül. Ahol aztán végképp minden szereplőről kiderül minden. A színészek közötti személyes konfliktusok a végletekig éleződnek, a kellékek megbokrosodnak, a stressz úrrá lesz mindenkin. A groteszkké vált katasztrófa teljességgel elkerülhetetlen. Az egymásba omlott társulat alig várja, hogy lemenjen végre rájuk a függöny.

Próbafotó

Villáminterjú Schmied Zoltánnal:

- Vajon szeretnél-e önmagaddal próbálni, ha Loyd mint rendező a valóságban instruálna? 

Lehet, hogy akarnám. Jó rendezőnek tűnik, célratartónak. Nagyjából képes összedobni ezt a produkciót. Az, hogy széthullik a végén, nem feltétlenül az ő hibája. 

- Láttam fél órát a próbából. Kiabáltál. Üvöltözős rendező?
Indulatos. De próbál megfelelni mindenkinek. Sőt! Egyenesen konfliktuskerülő. Tudja, hogy kivel, milyen mélységig csaphat össze. A felelősség is nyomasztja, ha csak teheti, áthárítja másra. 

- Azt hiszem, nem szerettem meg.
Most, hogy beszélgetünk róla, meg is lepődtem hirtelen. Azt hiszem, mégsem szeretnék együtt dolgozni magammal, ha én lennék ő. 

- Pedig nyilván meg kell kedvelned magad olyannak, amilyen Loyd.
Meg kell találnom a logikáját, és persze fel kell építenem. Így a munka elején ez még nagyon képlékeny. Próbálom már most úgy nézni, mintha ismerném, és bizonyos reakciói ismerősek is, de mégis csak nekem kell eljátszanom őt, és nem neki engem. Még keveset tudok róla.

- Annyit már tudsz, amennyi hasonlít egy rendezőre?
Az összesre hasonlít egyszerre.

- Mikor érzed jobban magad a munkában? Ha erős kézzel instruálnak, vagy ha szabadon engednek?
Nagy bizalommal, erős rendezői koncepcióval is lehet akkorát bukni, hogy fölállni sem bírsz. A színházban nem lehet biztosra menni. Van, amikor azt hiszem, hogy szabad vagyok, próbálok boldogan, és közben megyek bele a sűrű, sötét erdőbe, és nincs senki, aki megállítana. Vannak boldog munkák, nagyszerű találkozások, emlékezetes próbai pillanatok, és ha szerencsénk van, jó előadások lesznek belőle. Ha meg nem, akkor bukunk, és sokszor még csak nem is értjük, hogy miért.

- Lehet remek, önfeledt próbák közben nem látni a kínos jeleket?
Abszolút. Egy ideig talán még látod. Aztán a közös munka, a rengeteg beleölt ötlet, az agyalások, eltakarják a szemed elől ezeket a jeleket. Komédiát próbálni kifejezetten pokoli. Egy idő után el sem hiszed, hogy a századszor megcsinált poénodon bárki elmosolyodik majd. Aztán jön a nyilvános főpróba, és fél órával tovább tart minden, mert a közönség nevet. Hihetetlen, komolyan mondom. Most, egy héttel az olvasópróba után, egyáltalán nem tudom nem csak elhinni, elképzelni sem.

Szerző: Sándor Erzsi