Turnéra indul az EDDA musical - A fővárosban is fellépnek

Szeptember 21-én Budapesten, a SYMA Csarnokban láthatja a közönség a KÖR című musicalt. A darab ősbemutatóját a a RaM Colosseumban tartották májusban, idén ősszel pedig országos turnéra indulnak az alkotók.

 

A 26 Edda számot feldolgozó musicalen, Pataki Attila, az együttes billentyűsével, Gömöry Zsolttal közösen dolgozott, a szövegkönyv Oravecz János munkája. A darabot Pintér Tibor rendezésében szeptember 21-én Budapesten, a SYMA Csarnokban láthatja újra a közönség.


Ősszel pedig országos turné veszi kezdetét: Sopronban, Pécsett, Debrecenben, Szigetszentmiklóson, Szombathelyen, Szegeden és Miskolcon kerül színpadra az előadás, hiszen utóbbi várost elválaszthatatlan kapcsolat köti össze az Edda Művekkel.

 

Az előzetes tervek alapján a produkciót a határon túli magyar területeken is bemutatják.

 

943718 550632711655089 1042324290 n

 

Az alkotók ajánlója:

 

„Az életünk egy kör, amely egyszer bezárul, de addig minden pillanatát élvezni kell. A musical szereplői menekülve a társadalmi problémák és feszültségek elől a szerelemben, a szabadságban és a rockban keresnek menedéket, boldogságot.

A történet egy külvárosi mese, ahol főhősünk egy szerelmi csalódás miatt elindul a nagyvilágba, abban bízva, hogy megtalálja amit keres: az igazi szerelmet, a sikert és a boldogságot. De nem csak jó barátok, hanem „rosszak” is keresztezik útját. Vajon a hit és a szerelem elég erőt adnak-e neki, hogy győzedelmeskedni tudjon a gonosz elleni küzdelemben.
Te, mindennap dönthetsz jó és rossz között!"

 

 

 

A Kör

 

 

EDDA musical - A KÖR

 

Dalszöveg: Pataky Attila
Zeneszerző: Gömöry Zsolt
Forgatókönyv: Oravecz János
Rendező: Pintér Tibor
Koreográfus: ifj. Nádasdy András és Patuzzi Mónika
Díszlet: Domján Gábor
Technikai vezető: Csukay Zoltán
Producer: Pintér Tibor

Elmo – Pintér Tibor
Írisz – Tunyogi Bernadett / Békefi Viktória
Szezár – Tóth Attila / Bencze Sándor
Szalsza – Koós Réka / Janza Kata
Angóra – Szabó Dorottya
Fausztusz – Makrai Pál / Buch Tibor
Jolán – Lőrincz Andrea
Frédi – Várfi Sándor
Toha – Balogh Máté
Para – Mohácsi Márk
Miu – Papp Letícia
Menedzser – Bencze Sándor
Kisfiú – Bakos Attila

 

2013. szeptember 21.

SYMA Csarnok

 

süti beállítások módosítása