"Vigyáztam rá, hogy ne legyen stílusom" - Interjú Verebes Istvánnal

Az Én, te őt! című komédia bemutatóját szeptember 13-án tartották a Karinthy Színházban. A darab rendezőjével, Verebes Istvánnal beszélgetett Földvári Péter.

- Hogy talált rá az Én, te őt! című komédiára?

- Ezt a darabot 20-25 évvel ezelőtt Voith Ági adta a kezembe, hogy megcsinálná két színésszel a Vidám Színpadon. Tordy Géza és az akkor igazgatóként ott dolgozó Bodrogi Gyula játszotta volna a főszerepet, de máig sem értem, miért nem jött létre az előadás. Később folyamatosan ajánlgattam mindenhol, Voithtal és Voith nélkül is, de senkinek nem kellett. Így eltűnt, majd egy nap kiderült, hogy Komáromba került - hiszen ott is próbálkoztam - majd az ottani könyvtáros visszajuttatta nekem. Végül odaadtam Karinthy Marcinak. Voith Ági viszont addigra kinőtt a darabból. Kedvet éreztem a megrendezéséhez, mert ez nem egy szokványosan bulvár mű, hanem ostobán abszurd és gyermekien naiv. Egy háromszög-történet sok indulattal szorongással, féltékenységgel és dühvel. 

- Mennyit dolgozik egy szövegkönyvön?

Mindig a darabtól függ, de 4-5 hónappal, fél évvel előtte szeretem tudni, hogy mind dolgozom majd. Minden darabot begépelek a számítógépbe, akkor is, ha végül semmit sem változtatok rajta, mert mindent meg kell tudnom indokolni a színészeknek, azt is, hogy egy-egy mondat miért hangzik el. Persze a próbák során minden változik, de helyt kell állnom, hogy a színész biztonságban érezze magát. Csak jövőre kezdek el dolgozni a Cirkuszhercegnőn, de már most formázom az agyamban. A kép mindig változik, mindig eszembe jut valami, hogy ezt így kellene megcsinálni, azt úgy. Odaállni és rögtönözni csak akkor lehet, ha nagyon felkészült vagy, ha nagyon tudod, hogy mit akarsz, nagyon látsz, érzel egy előadást, és biztos vagy benne, hogy a színészekkel mit akarsz elérni. Tökéletes előadás ugyanis nincs, mert sajnos azt még én sem tudok rendezni. Olvasom a lapokban, hogy van, aki úgy vallja, neki sikerül. Irigylem az önhittségét.

- Mi az a plusz, amit Ön rendezőként hozzá tud tenni egy darabhoz?

Nincsenek önreflexióim a helyzetemet illetően. Annyit jegyeznék meg, hogy nekem nincs stílusom. És nem baj, hogy másnak van, nagyon sok jó rendezőnek van markáns stílusjegye, de én mindig is vigyáztam rá, hogy nekem ne legyen. Azt is fontosnak tartom, hogy a próbák ne legyenek nyögvenyelősek, unalmasak. Nehéz kiszámítani, hogy milyen lesz egy előadás, mert ezeregy dologtól függ. Az viszont fontos, hogy a rendező ne untassa a színészeket: jó, ha a próbák lendületesen, ihletetten, és kitűzött céllal zajlanak, különben bukás lehet belőle. Akkor meghal az előadás.

- Ez most már a harmadik bemutatója egymás után a Karinthy Színházban. Mit gondol, dolgozik még a Kelenföldi Pampákon?
- Karinthy Marcival megállapodtunk, hogy jövőre Tihanyban egy Fábri Péter által írt szatírát mutatunk be. Tíz éve nem mutatta be senki, nem tudom, miért, mert nagyon jó. Bajor Imre is szerepel majd benne egy papedlivel. Most először dolgozik együtt Fábri Péter a lányával, aki a zenét szerzi ehhez a darabhoz. Előtte mindig Várkonyi Mátyással dolgozott, de most Várkonyi nem vállalta a felkérést. Fábri kikérte az én véleményemet is, és rögtön igent mondtam, így egyszerre zeneszerzőt is avatunk. Én előre tudom, hogy mi a dolgom. A magyar színházakban általában még márciusban sem tudják, hogy mit fognak játszani szeptemberben, de Karinthy Marci tudja. Hasonlóan gondolkodtam én is igazgatóként: mindig lapult a fiókomban 6-8 tartalék darab. Karinthy Marci igazán nyitott, hogy ha valaki visz valami jót, akkor rögtön rábólint, igazi teátrumi direktor. Nagyon kitanulta, hogy kell színházat igazgatni. Már gyerekkorában is igazgatott, igaz, akkor csak egy egészen pici színházat.

- A Karinthy Színház mellett több helyen is dolgozik. Hány előadás fér bele egy évadba?

- Idén kicsit túlvállaltam magam. Most előre tudtam készülni, de valójában felelősségteljesen két produkciónál többet egy évadban nem tanácsos rendezni. Gyakorlatlanabb rendezőnek semmiképp sem. A négy rendezés próbatétel. Csak manapság az ember nem tudja, hogy holnapután kap-e újabb ajánlatot... Az elkövetkező három darab, amit az Orlainál, a József Attila Színházban és az Operettszínházban rendezek, mind-mind kockázat számomra, vagyis engem is próbára tesz. Kalandor vagyok. Orlainál két olyan színésszel fogok dolgozni, akikkel 30 éve nem dolgoztam, de nagyon-nagyon közel állnak hozzám: Hernádi és Kern. Ennyire szeretett barátokkal dolgozni életveszélyes. A József Attila Színházi munkánál az alap a Hattyúdal című film története, amibe beleszerkesztettem huszonhét Republic-dalt, ettől olyan lett az egész, mint egy rockopera. Az a kevés próza pazarul illeszkedik a darabba. A darab egyben tisztelgés is szeretett barátom, Cipő emlékének, régóta ígértem neki egy zenés színházi bemutatót. Nagyon fáj, hogy nem érhette meg a premiert. Az Operettszínházban a Cirkuszhercegnőt némileg át is kell írni és ki is kell találni. Most Kero és én is odarakjuk a magunkét! Igaz, tizenkettedik éve megy ott a Mágnás Miska-rendezésem a Bajorral, most megnézzük, kibír-e a Cirkuszhercegnő is tizenkét évet.

- A születésnapja után beszélgetünk. Mennyire foglalkoztatja az idő múlása?
- Amíg meg nem halok, addig foglalkoztat, az biztos. Utána már nem érdekel majd. Fura. Egyrészt tudomásul veszem, hogy 65 éves vagyok, mert 65 évet éltem végig, és ez a 65 év eléggé eseménydús volt. Másrészt a karakterem vagy az inspirációm nem változott, nem lett 65 éves. Arra nagyon szeretnék vigyázni, hogy ne váljak görnyedt öregemberré. Ha mégis ez történne, nem mozdulnék ki a szobámból. Nem bírnám elviselni, ha szánnának...