"Nem rétegszínházban gondolkodunk" - Vári Bertalan a Bartókban

Vári Bertalant, a dunaújvárosi Bartók Táncszínház új vezetőjét kérdezte a Dunaújvárosi Hírlap.


A Dunaújvárosi Hírlap cikkéből:

"A színházban mindenki barátságosan fogadott minket" - kezdte Vári Bertalan. Elmondta, eddig két alkalommal mutathatták meg tudásukat a helyi közönség előtt, és mindkétszer vastaps kíséretében hagyták el a színpadot. "Tény, átalakult a táncszínház és nekünk, az új társulatnak ismét el kell nyernünk a közönség bizalmát. Nem szabad elfelejtenünk, hogy eddig is remek művészek dolgoztak itt, így fel van adva a lecke számunkra" - fogalmazott a táncszínház vezetője.


vari bertalanFotó: Csillag Pál


"Nyílt, befogadó táncszínházra törekszünk, amely a minőségi követelmények mellett populárisabb darabokat állít majd színpadra. A Varidance formációval az utóbbi három évben számos tapasztalatot szerezhetünk. Ezek az évek rákényszerítettek minket arra, hogy eladható és egyben minőségi produkciókat állítsunk elő" - hangsúlyozta Vári Bertalan.

A koreográfus elmondta, Dunaújvárosban van egy élő táncszínházi hagyomány, amit szeretnének továbbvinni, hiszen a tánckar legtöbb tagja a néptáncos szcénában nevelődött.

"Nem korlátozzuk a gondolkodásunkat, ám tény a világzenei sokszínűség kedves számunkra, ám alapvetően olyan táncszínházi előadásokat akarunk létrehozni, amely elismerést vált majd ki a helyi közönségből. Nem rétegszínházban gondolkodunk. Úgy érzem megvan a tehetségünk és a lendületünk ahhoz, hogy gazdagítsuk ennek a városnak a kultúráját. Elismerést akarunk kivívni a helyiek körében, és ezért meg is fogunk dolgozni" - szögezte le a Bartók Táncszínház vezetője.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása