Operaház: Visszavonták a sztrájkfelhívást

Mindhárom szakszervezet megállapodott az Operaház vezetésével, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) visszavonta sztrájkfelhívását, a Falstaff premierjét megtartják szombaton - derül ki az ODFSZ, valamint az Operaház tájékoztatásából.

magyar allami operahaz

 

Az Operaház sajtóirodája az MTI-vel azt közölte, hogy az intézményben működő három érdek-képviseleti szervezet közül kettő - köztük a műszaki dolgozókat, illetve a balett- és zenekari művészeket tömörítő szakszervezet képviselői, akik nem fenyegettek sztrájkkal - már pénteken a kora délutáni órákban aláírták a megállapodást. Az Operaház a Falstaff esti premierjét "mindenképpen megtartja, miként ez eddig sem volt kétséges" - olvasható a közleményben.

 

Az ODFSZ ugyancsak sajtóközleményben tudatta, hogy "a munkáltatóval való sajátos, iszapbirkózásnak nevezhető üzenetváltásokat követően" aláírta azt a megállapodást, amelyik ez év december 31-éig az Operaházban, valamint az Erkel színházban tartott előadásokra és főpróbákra vonatkozó juttatásokról szól. A juttatások mértéke kérésüknek megfelelően nem változott. Az Operaház vállalta, hogy kész fenntartani ez év december 31-ét követően is a megállapodást, amennyiben az erre irányuló tárgyalások eredménnyel zárulnak. Ha viszont a tárgyalások sikertelenek, úgy a hivatkozott megállapodás december 31-ével hatályát veszti.


Mindezt a szakszervezet úgy értékelte, hogy erre a naptári évre a társulati tagok reálkeresetének csökkentését meg tudták akadályozni. Rögzítették ugyanakkor, hogy a kollektív munkaügyi vitában megfogalmazott követeléseiket továbbra is fenntartják, de tekintettel arra, hogy követelésük teljesült, és szakszervezetük számára "az Operaház presztízse - beleértve a mai premiert - legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint másoknak, akik erről szónokolnak", a sztrájkfelhívásukat visszavonják. Így a Falstaff-premier teljes pompájában megtartható lesz - tették hozzá.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása