'A látszólag kommerszben kivirágzik a színész' - Kern András válaszolt

A kellékes és A 88. utca foglyai után ismét az Orlai Produkcióval dolgozik Kern András. A Hitted volna? című produkcióban Hernádi Judit partnereként, Verebes István rendezésében lép a Belvárosi Színház színpadára. Az október 3-i bemutatóról Kern András mesélt.

 

- Amikor a Vígszínházon kívül lép színpadra, mit keres?

- Nekem valót , érdekeset, olyat ami igazán megszólítja a közönséget. Néha meg inkább adódik a lehetőség. Ilan Eldad – akivel a Vígszínházban dolgoztunk együtt először – mondta egyszer, hogy miért nem játszom el A kellékest? Mondom: az micsoda? Levetített egy osztrák felvételt, amin Otto Schenk volt a kellékes – egészen más megközelítésű előadás volt, mint amilyen a miénk lett. Parti Nagy Lajos átírta a darabot, meg én is egy kicsit belenyúltam, belekerültek a saját történeteim is. Jó munka volt, a Pesti Színházban azóta is műsoron van. Nem kerestem tehát, csak jött. A 88. utca foglyait viszont kifejezetten kerestem: eszembe jutott, milyen jó lenne Ilannal még valamit csinálni, és beugrott, létezik egy Neil Simon-darab, ami valaha ment is a Vígszínházban, gondoltam, jó lenne. Megmutattam neki, ő megmutatta Tibornak, Tibor megmutatta a Centrál Színháznak, végül koprodukcióban létrehoztuk. 

 

575205 593264804064753 17355015 n

Fotó: Takács Attila

 

- A Hitted volna? című darab adódott vagy kereste?

Konkrétan Orlai Tibor által adódott a kezembe a darab azzal, hogy Hernádival játsszuk el. Én meg erre azt mondtam, hogy jó, de akkor rendezze a Verebes. Ez tetszett Tibornak, és így is lett.

- Mi tetszett meg a darabban?
Hogy nagyon kedvesen és ügyesen van megírva. Richard Baer technikás szerző, jó humora van, jó érzéke van a szívmelegséghez is, és ezek arányát ügyesen méri. Ez persze nagy művészet, csak a színház körüli sznobok nem szokták rá ezt mondani. Sokszor fordul elő, hogy látszólag egyszerűcske, kommersz darabokban színészek ki tudnak virágozni úgy, ahogy egy úgynevezett művészi darabban talán nem is tudnának. Bonyolult dolog ez, szerencse kérdése is. Most még nem tudjuk pontosan, mi lesz belőle, de reméljük, beleköltözik valami igazi nagyság, gyönyörűség az előadásba. Az a lényeg, hogy a Belvárosi Színházban egy felemelő, érdekes este jöjjön létre, amire az emberek kifelé jövet azt mondják: „Hitted volna?”

- Hernádi Judittal játszanak az előadásban. Régen voltak együtt színpadon.
- Huszonhét évvel ezelőtt. Ezt onnan lehet tudni, hogy a lánya huszonhét éves, és amikor megszületett, akkor játszottunk együtt utoljára. Murray Schisgal amerikai szerző (ő írta például a Szerelem, ó című darabot) két egyfelvonásosát csináltuk együtt. Nagyon szerettük. Az egyiknek A gépírók, a másiknak A kínaiak a címe, nagyon ismert volt akkoriban – főleg A gépírók –, sokan játszották annak idején. Azt is Verebes rendezte.

- Miért ragaszkodott Verebes Istvánhoz a Hitted volna? kapcsán?
- Mert neki van ehhez érzéke, humora és szíve. Egyébként barátom. De az mindegy, amikor az ember dolgozik. A szakmai tudás a fontos. Úgyhogy most együtt reméljük a legjobbakat.

Forrás: Orlai Produkció

 

süti beállítások módosítása