A tervek szerint öt saját bemutatót és több mint száznyolcvan előadást tart a 2013/2014-es évadban a szegedi Kövér Béla Bábszínház – közölte Kövér László igazgató.
Az első premierbe, a Brémai muzsikusok című darabba a nézők már bepillanthattak a bábszínház hagyományos augusztus végi nyílt napján – mondta a bábművész a színház évadnyitó társulati ülése előtt.
Októberben a Hókirálynő című bábjátékot tűzi műsorára a színház, majd decemberben a Babszem Jankó bemutatójára várják a gyerekeket. Jövő év elején pedig egy kortárs darabot, a Jeney Zoltán meséi alapján készülő, a főszereplő neve után jelenleg Rév Fülöp munkacímű művet mutatják be – közölte Kövér László.
A bábszínház kamarateremében hagyományosan a legfiatalabb korosztálynak szóló alkotásokat játszanak, itt ősszel egy vendégelőadás, a Szabadkai Gyermekszínház Csipkés mese című darabja fut majd. Tavasztól pedig a teátrum rövid etűdökből álló, színházra nevelő, Di-dá-dó című produkcióját láthatják a nézők.
Jövő tavasszal a tervek szerint újra megrendezik a Szeged-Szabadka Gyermekszínházi Fesztivált. Az észak-bácskai város jubileumi, huszadik Nemzetközi Gyermekfesztiváljára a világ minden tájáról érkeznek művészek, akik egy-egy előadás erejéig Szegeden is bemutatkoznak.
Az évad műsorán vendégelőadások is szerepelnek, és a Kövér Béla Bábszínház is több helyen bemutatkozik majd. Ezek közül az igazgató a fertődi Eszterházy-kastélyt emelte ki, ahol Joseph Haydn Az égő ház című báboperáját adják elő.
Forrás: MTI