Uhrik Dóra a hétvégén megtartott Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó kapcsán adott rövid interjút a Színház.hu-nak. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész és balettpedagógus a táncművészet jövőjéről is beszélt.
Egy interjúban úgy fogalmazott: "Szörnyű, hogy az ember élete ilyen rövid, mert én nagyjából ötvenéves koromra jutottam el odáig, hogy tudjam, ki vagyok és mire vagyok jó. Negyvenkét éves koromban, huszonöt év után hagytam el a táncospályát, és úgy érzem, addig szolgáltam valamit, ráadásul mindig elégedetlenül". Miért jelentkezett szüntelen az elégedetlenség? Tudott-e hajtóerő lenni?
Tudott hajtóerő lenni. Az elégedetlenségem a maximalizmusomból fakadt, a tükör, mint ellenség, mindig közölte, hogy mi nem jó. De ez örökké hajtóerő maradt.
Ön szerint mennyiben különbözik egy pályakezdő táncos jövőképe attól a jövőképtől, amelyet még Ön tudhatott a magáénak? A jelenlegi helyzet nagyobb alázatot követel-e a táncosoktól?
A pályakép különbözősége az egzisztenciális vonzerő csökkenésében van. Kevesebb szülő szánja ma a gyermekét a táncosnak, pedig fontos a szülői indíttatás, és ezt a páylát kicsiny gyermekkorban kell elkezdeni. De a szakma iránti alázat mondhatni tradicionális, nem változik korosztályról korosztályra. A tánc egy extrém sporthoz hasonlítható, hiszen hatalmas mentális és fizikai összpontosítást kíván. Az akarati tehetség döntő tényező a pályán, így az alázat is.
Az idei Pécsi Nemzetközi Tánctalákozó szakmai programjai a táncművészet helyzetével és jövőképével foglalkozott. Ön hogy látja, mit muszáj és mit lenne érdemes megvitatniuk?
Például a táncművészeti oktatás helyzetét, amely igen specifikus. Javasoljuk, hogy gyakrabban rendezzenek táncművészeti versenyeket, hogy töröljék el a kétéves táncművészeti szakképzést, mert úgy tartjuk, nem hatékony és nem piacképes. Fontos volna, hogy módosítsák az előadó-művészeti törvény által meghatározott felsőfokú végzettségre vonatkozó szabályokat, hogy a táncművészeti életjáradék mellett ne lehessen kérdés a visszafoglalkoztatás, hiszen minden táncpedagógus a táncos pálya befejezésével képes csak tanítani, az aktív táncos nem ér rá, vagy nincs ideje, ereje. Ez azt jelenti, hogy szinte minden táncpedagógus nyugdíjas vagy életjáradékos. Szeretnénk, ha a művészetoktatásban elismernék az állami kitüntetéseket, ha kialakítanák a táncművész életpályamodellt.
Sokszor mondják, hogy a színházi szakma megosztott. Ez elmondható-e a táncszakmáról?
A problémáink közösek, az esetleges megosztottság a különböző élethelyzetekből fakad, abból, hogy mindenki más státuszban van: vannak függetlenek, nemzeti intézmények, különböző besorolások. De alapvetően összetartó a táncszakma.
Az előadó-művészeti törvény módosításai, és az utóbbi évek rendeletei mit hoztak a szakmának?
Az előadó-művészeti törvény bizonyos együtteseket jó helyzetbe hozott, mások pedig kiszámíthatatlan helyzetbe kerültek, ennek az egyensúlyát kellene megtalálni.
IX. Magyar Táncfesztivál résztvevői is konzultáltak a táncszakma állapotáról. A Magyar Táncművészek Szövetsége és az Ellenfény folyóirat kezdeményezésére megrendezett fórum azt a megállapítást tette, miszerint a táncszakma presztizsvesztése meglátszik az állami támogatások elosztásánál is. Ön mit gondol erről?
Úgy vélem, hogy az állami támogatás mértékét minőségi kritériumok szerint lenne érdemes megszabni...
Ön szombat délután két jubiláló együttes vezetőjével Bozsik Yvette-tel és Pataki Andrással beszélgetett. Ön szerint, miben áll az őr erejük? Min múlik az, hogy egy táncos közösség hosszú éveket tud együtt tölteni?
Bozsik Yvette alkotó, Pataki András művészből-lett menedzser igazgató. Mindkét együttesben természetes fluktuáció zajlik, ami mindig lehetőséget ad az alkotónak ara, hogy az új személyiségek megismerésével újabb inspirációt nyerjenek, mert az új impulzus mindig hozadék. Miután a táncszínpad esztétikai követelményekkel bír, az idősödő táncosok fiatalra cserélődnek, és előfordulhat, hogy a táncos elvágyódik. Ez a fluktuációval jár. De egy meghatározó, kemény mag, mindig marad a jó együttesekben. Bozsik Yvette alkotóereje fantasztikus egyéni és női kiváncsisággal párosuló bátorságában rejlik, abban, hogy mindig mer önmaga lenni és soha nem szeretne másokra hasonlítani. Saját kőkemény elvárásainak kíván megfelelni. Juronics Tamás a Szegedi Kortárs Balett koreográfusaként álmodja és valósítja meg művészi elképzeléseit, Pataki András az általa végzett munkának rendkívül intelligens és hatékony segítője. Juronics Tamás alkotói képességeit Pataki András példátlan szervezési, kommunikációs és marketinges tudása kiegészíti. Szerintem az ő kettősükben rejlik a Szegedi Kortárs Balett ereje.
Remélem a következő 20 év tapasztalatairól is beszélgethetünk majd...
Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.