Vitéz lélek - Megtartja első bemutatóját a Vidnyánszky vezette Nemzeti

Szeptember 27-én Tamási Áron Vitéz lélek című drámájával nyitja a bemutatók sorát a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház. Az előadás főbb szerepeit Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Martinovics Dorina és Reviczky Gábor alakítja, vendégművészként Mécs Károly és Nagy Anna is színpadra lép.

 

Vidnyánszky Attila a Vitéz lélekről:

 

"Keresve sem találhatnék a világirodalomban még egy olyan szerzőt és darabot, amely most jobban illene hozzánk, az újrainduló Nemzetihez, mint Tamási Áron és a Vitéz lélek. Leginkább a derű miatt, ahogyan ez a történet megszólal. Lehet, hogy az ő drámai életművében vannak a Vitéz léleknél erőteljesebb, a színpadi karakterformálás szempontjából érettebb, ha tetszik, drámaibb alkotások, de bizakodóbb aligha."

 

vitez9

(Fotó: eoszfoto, nemzetiszinhaz.hu)


Tamási Áron és a Vitéz lélek - a Nemzeti ajánlója:

Tamási Áron 1897. szeptember 20-án született Farkaslakán, sokgyermekes szülők harmadik gyermekeként. Ősei mind székelyek voltak. Édesanyjától, akit a legjobban szeretett a világon, „a lélek, a szív költői libbenéseit” és humorát örökölte,mégis édesapjának szenvedélyes alakja izgatta mindvégig.Nagyapjának „világjavító” indulata és „kényuraságra hajlamos” természete ugyancsak tovább élt benne.

Utolsó leheletéig Farkaslaka írója maradt.Lélekben sohasem hagyta el szülőföldjét, de sokáig nyugtalanul cikázott Kolozsvár és Budapest között. Tartós, nyugalmas otthonra csak életének utolsó harmadában lelt Budán.1966. május 26-án halt meg, a Farkasréti Temetőben mintegy tizenötezer ember búcsúztatta. Két hét múlva kívánságának megfelelően Farkaslakán helyezték örök nyugalomra.

Az irodalomtörténet prózai műveit, a novellistát és a regényírót tartja a legtöbbre. Vele kapcsolatban leginkább a tündéri realizmust és a népi szürrealizmust emlegetik az esztéták. Az Ábel-trilógia megszületésével a székelység, mint olyan – öltött a magyar tudatban emblematikus alakot. Drámai életművének megítélése máig vita tárgya, de azt kritikusai is elismerik, hogy az Ősvigasztalástól kezdve minden színdarabja figyelemre méltó, újító kísérlet. Bár nem egyműves szerző, leginkább az Énekes madár írójaként tartjuk számon.


tamasi aronTamási Áron (fotó: mek.oszk.hu)


A Nemzeti Színház most bemutatásra kerülő darabja, a Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. Bemutatója 1941. január 25-én volt Pünkösdi Andor rendezésében, a Németh Antal vezette Nemzeti Színházban. A dráma az 1928-ban keletkezett Himnusz egy szamárral című elbeszélés alapján íródott, "egyik legtökéletesebb remeke a novellairodalomnak” – mondta róla Németh László. A nemrég elhunyt Görömbei András pedig így jellemzi e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás, és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.”

A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarab alapvetően különbözik a novellától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, mely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett – elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk.

Tamási ebben a művében már nem a székely nyelvjárás szembetűnő stíluselemeivel él. Nem egy édes-bús népszínművet ír, hanem a magyar néplélek igazi drámáját viszi színre. Azt a párbeszédekben megragadható dinamizmust mutatja föl, s hozza drámaíróként játékba, mely az egy nyelvet beszélő közösségeket végső soron összetartja – ahogyan a múltban, úgy reményeink szerint a jövőben is.

 

Képek a próbáról:

(Fotók: eoszfoto, nemzetiszinhaz.hu)

 

vitez1

1.

vitez2

2.

vitez3

3.

vitez4

4.

vitez5

5.

vitez6

6.

vitez7

7.

vitez8

 8.

 

Tamási Áron:
Vitéz lélek
példázat három felvonásban

Balla Péter   Trill Zsolt
Lázár    Horváth Lajos Ottó
Ambrus    Mécs Károly m.v.
Boróka    Martinovics Dorina
Nikita    Reviczky Gábor
Sári    Nagy Anna m.v.
Kristóf    Tóth László
Rozáli    Tenki Réka
Panna    Tóth Auguszta
Csorba    Varga József
Büllents    Újvári Zoltán
Gyerekek   Bátyi Domonkos JózsefSzabó PéterTörök Elek


Hangfelvételről közreműködő zenészek:

Pál István (hegedű), Kiss Gy. László (tárogató, klarinét), Réman Zoltán (szoprán és alt szaxofon), Bognár András (ütőgardon), Horváth Balázs (nagybőgő), Csergő Domokos (dobok, ütőhangszerek), Könczei Árpád (zongora, elektromos orgona)

 
Zeneszerző: Könczei Árpád
Díszlettervező: Olekszandr Bilozub
Jelmeztervező: Balla Ildikó
Dramaturg: Szász Zsolt
Rendezőasszisztens: Herpai Rita
Rendező: Vidnyánszky Attila

Bemutató: 2013. szeptember 27. - 19 óra
Nemzeti Színház, Nagyszínpad
 
Forrás: nemzetiszinhaz.hu

 

süti beállítások módosítása