Audiovizuális fizikai színház, az Artus Társulat "egy meg egy az egy" című előadása érkezik a Trafóba október 3-án és 4-én.
Az előadásról:
Goda Gábor és az Artus társulat az előadás univerzumát az épület hangjaiból, a test tereiből, meghökkentő húrokból, az ellentétek fejre állításából teremti meg. A merev struktúrák megmozdulnak, az épület élni kezd, szellem és anyag átjár egymáson. Az „egy meg egy az egy”posztmodern alkimista műtét.
Az előadás tere, jelen esetben a Trafó épülete, mint eleven test, az alkotói folyamat szerves részét képezte.
A nézőtér és a színpad kettőse sok kis szigetté oldódik: a közönség asztalok körül ülve figyeli a tér különböző pontjain kibontakozó jeleneteket.
Az előadás Leszták Tibornak, a MU színház 2008-ban meghalt alapítójának szól arról, amit ő, és még sokan kerestünk, keresünk: egy meg egy az egy.
Goda Gábor a darabról:
Azt tudtam, hogy az Egy meg egy filozófiájával akarok foglalkozni, lebontani az emberi kapcsolatokra, kultúrák eltűnésére és újra előkerülésére, emlékekre, tárgyakra, barátságokra, generációkra. Az a kérdés is fontossá vált, hogy ha valaki elmegy vagy eltűnik, mit és milyen rendet hagy maga után. Ezért aztán lett egy olyan vonala is az előadásnak, melyben egy vándor erdei táborhelyének elhagyására készülve kis farakást készít az utána jövő vándornak.
Lassan kiderült, hogy a tér, amiben az előadás történik, már megint nem konvencionális színpad-nézőtér helyzet lesz, hanem a nézők is a tér részeiként jelennek meg, hogy együtt legyünk. Az utóbbi években egyre inkább ez a forma az, amiben gondolkodni tudok.
A nézők szeretik ezt?
A tapasztalatok szerint igen. Aki általában a Trafóba, az Artusba vagy kortárs darabra jön, ha meg is lepődik a szokatlan tértől, kíváncsi és nyitott marad, és tudja kezelni a váratlan helyzetet. Menet közben pedig elkezdi magát jól érezni, mert egyfajta oldottságot teremt ez a határokat felszakító viszony, a nem frontális helyzet, ahol szakadék van a két közeg között. Engem a színházcsinálásban sokkal inkább a közösségi élmény vonz, az együttműködés a közönséggel, nem pedig szórakoztatás, kioktatás vagy éppen a politikai célzatú manipuláció. Egy olyan közös együtt gondolkodást, együttlétet, állapotot szeretek teremteni, amiben egyfajta létminőségváltásba tudunk lépni. Folytatást a Kultúrparton talál.
Kritikus szemmel a produkcióról:
„Goda úgy summázta tizenöt szereplős produkcióját: „Olyan képek sorozata, amit szerettünk, vagy szerettünk volna”. Nem tette hozzá, mert szükségtelen, hogy kivel. A nyolcvanperces „audiovizuális fizikai színház” abszurd, kockázatos, váratlan, meghökkentő, vicces, költői, eredeti szkeccsek füzére. A közös, legfőbb jellemző azonban az egyszeriség. Amely ugyanúgy nyert mélyebb, szimbolikus-szakrális értelmet, mint az emberekre hányt földhalom, és a gyöngyvászonra vetített film a Trafó épületéről, zugairól, tereiről.” (Horeczky Krisztina)
Alkotók és előadók: Bodóczky Antal, Boross Martin, Debreczeni Márton, Ferencz Krisztina, Gold Bea, Jónás Vera, Juhász András, Kocsis Gábor, Mózes Zoltán, Nagy Ágoston, Téri Gáspár, Tucker András, Vargha Márk Péter, Virág Melinda
Rendező: Goda Gábor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.