'Nagyon elismerem azt a színházat' - Alföldi Nemzetijét méltatta Kerényi

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat kérdezte a HVG. A Színművészeti egykori oktatója elmondta, ha ő lenne a polgármester és Alföldi Róbert pályázna, adna neki színházat. Lapszemle.

 

A HVG cikkéből:


"Nagyon kell, hogy ilyen színház is legyen Magyarországon. Állva tapsoltak az emberek, ki voltak éhezve arra, hogy ilyen előadást is lássanak. Katarzis volt, az előadás nem a rosszat kereste, hanem a jót. Alföldi színháza trendi, neonaturalista és kritikai színház, mely az embert a maga esendőségében ábrázolja, és kinevethetővé teszi. Én ezzel egyetértek: kinevethetők vagyunk" - fogalmazott Kerényi Imre a HVG-nek, miután a hétvégén megtekintette a Vidnyánszky-féle Nemzeti első bemutatóját, Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját.


kerenyi imreFotó: origo.hu


"Alföldi már most is rendez Magyarországon, azon kívül világsztár lehet, hiszen hívták külföldre is. Előbb-utóbb pedig Magyarországon is biztos kap színházat bármelyik városi polgármestertől, ha akar – akár a budapesti főpolgármestertől is. Ha én lennék Tarlós István, és Alföldi Róbert pályázna, akkor én adnék neki színházat, mert neki is jár egy műhely. Mint ahogy a Vidnyánszkynak és a Dörnernek is járt" – mondta Kerényi Imre.

"Nagyon elismerem azt a színházat, és jónak tartom, csak azt gondolom, hogy kell másféle színház is. Alföldi kitűnő színházában például katarzishiányom volt. Ez volt a fő bajom. Nem engedték például meg nekem, hogy meghatódjam Hamlet herceg sorsán, pedig én ehhez ragaszkodom" - hangsúlyozta Kerényi Imre, aki májusban egy Vidnyánszky Attilával nyilvánosan folytatott beszélgetés alkalmával úgy fogalmazott, az új vezetésű Nemzeti Színház "nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, a barátságról, meg a hűségről".

Kerényi Imre a HVG-nek az Alföldi rendezte István, a királyról is véleményt formált. "Magyar vagyok, nem a porból eszem a moslékot, mint a disznó, és akár István-hívő vagyok, akár Koppány-hívő, nem a náci keresztény hordák akaratát teljesítem, amikor rajongok István királyért, vagy amikor rajongok Koppány hercegért. Ez provokáció volt, amire nincs szükség. Azért is rossz a véleményem erről az előadásról, mert a főszereplő itt a pénz utáni hajsza volt. Hogy el lehessen adni a jegyeket. Volt benne valami kíméletlen profithajhászás. Tisztelettel kérem a producer hölgyet, kicsit a szerzőket is, hogy ne provokálják a magyarságot. A mű jó, bízzanak benne. Az egyszer, s mindenkori profit garantált" – szögezte le Kerényi Imre.

 

Forrás: hvg.hu

 

süti beállítások módosítása