Huzella Júlia számos független és kőszínházi produkcióban vett és vesz részt, a Gólem Színház produkcióiban pedig szinte állandó szereplő. Legközelebb a Gólem évadnyitó előadásában, a Mamelosn-ban láthatjuk a Thália Színház Új Stúdiójában szeptember végén. Egy zsidó család női tagjainak konfliktusait, tragikomikus történeteit feldolgozó darab a Független Thália Projekt keretében valósul meg.
- Magától értetődőnek tűnik, hogy édesapád, Huzella Péter mellett a színpad az életed részévé vált...
- Pedig nem volt magától értetődő. Engem kislánykoromban hatalmas tábla Milka csokival kellett ösztökélni, hogy felmenjek apu mellé énekelni a színpadra. Ráadásul a „gyakorlat” ellenére sem volt egyenes az utam a Színművészeti Egyetemre. Ötödszörre vettek fel, Máté Gábor osztályába. Úgy érzem, a lehető legjobbkor. Persze a visszautasítást mindig kudarcként éltem meg, de valóban más volt az ötödik felvételim, azt éreztem, hogy ha most nem, akkor soha.
- A Gólem Színháznak nincs saját társulata, mégis három ember szinte mindegyik darabban játszik. Bánki Gergely, Schmied Zoltán és te. Hogyan kerültél a csapatba?
- Az egyik vizsgaelőadásunkat látta Borgula András és Schön Edina. Gothár Péter rendezésében a Vaknyugatból és a Kripliből mutattunk be részleteket az Ódry Színpadon, és ez alapján úgy döntöttek, felkérnek egy zenés gyerekdarabra, mint mesélőt. Később újra megkeresett András, hogy lenne ez a Lefitymálva, Vinnai András írta, és szeretné, ha én játszanám benne az egyik szerepet. Már az első olvasópróbát végigröhögtem, a szerepemet azonnal imádni kezdtem, szóval egy igazán élvezetes próbaidőszak következett. Ellenállhatatlan volt az egész.
- Most szeptemberben a Gólem Színház évadnyitó darabjában, a Mamelosn*-ban alakítod Rahelt. Ebben se Schmied, se Bánki nem szerepel, viszont Kerekes Viktóriával és Kiss Marival dolgozol együtt.
- Bánki Gergőt leszámítva, az egyetem elvégzése óta minden munkában új emberekkel dolgoztam. Valójában az lesz majd az újdonság, amikor 2014-ben elkezdjük a Gólem Színházban a Pizza Kamikaze című darabot, mert a szereplők közül már mindenkit ismerni fogok. Én mindig társulatban képzeltem el a jövőm, de amint gyakorlatra mentem, a TÁP Színházban és a Tünet Együttesben találtam magam, ahol csupa izgalmas, új élményt tapasztaltam meg. Rájöttem, ha az ember mindig másokkal dolgozik: rákényszerül, hogy azonnal fejest ugorjon a munkába, nincs ideje a finomkodásra, a szemérmeskedésre. Izgalmas, hogy a játékon keresztül hamarabb ismernek meg a partnerek, mint a büfébeszélgetések során. Most is idegenekként kezdünk el próbálni egy intim nagymama-unoka viszonyt Kiss Marival, majd a negyedik, ötödik próba környékén már olyan közel éreztem magamhoz, mintha ezer éve ismerném.
- Amikor megkaptad a Mamelosn* szövegét, elkapott az az érzés, hogy 'ez a szerep teljesen nekem való'?
- Áprilisban, amikor felolvasószínházi formában adtuk elő, nehezemre esett kibogozni a darabot, mert erősen keveredtek benne az idősíkok, a terek. Az olvasópróbára viszont Németh Virág dramaturg és Borgula András rendező alakítottak a szövegen és szerintem remek munkát végeztek, olyan, mintha egy teljesen új darabot kaptam volna. Ahogy haladunk a próbákkal, egyre több párhuzamot fedezek fel a saját életem és Rahel élete között. Szembesülök azzal, hogy bizonyos dolgok, amelyeknek eddig nem tulajdonítottam jelentőséget, megoldásra várnak.
- A Mamelosn* azt a kérdést veti fel, hogy mi legyen a kommunista rezsim kiszolgálóival, haszonélvezőivel, mit kezdhet velük a jelen? Te még fiatal vagy ahhoz, hogy konkrét élményed legyen az önkényuralmi rendszerről. Mit csinál ilyenkor egy színész?
- Utánaolvas, kérdez, beszélget. A próbafolyamat során rengeteg történetet meséltek a többiek a régi időkről, élmény volt hallgatni a tapasztalataikat. Az én karakterem a vitatható szerepvállalásokból adódó konfliktusok elszenvedője. Ráhel távoltartja magát a családja történetétől, nem akarja, hogy hassanak rá az emlékek.
- Te érzed belülről, ha egy előadás, vagy egy próba során "valami nem jól működik"?
- A színész érzékei becsapósak... Sokszor előfordul, hogy azt érezzük, nagyon jól sikerült az este , minden a helyén volt, de a rendező épp az ellenkezőjét látja, és fordítva. Azt hiszem, én mindig rajtakapom magam, ha hamis, amit csinálok. Ennél rosszabb ugyanis nem történhet velem. Előfordult már, hogy egy jelenetben nem tudtam pontosan, mit miért mondok, mit, miért teszek. Szörnyű volt. Sokat tanultam belőle.
- Borgula András mesélte, az egyik próba után döbbent rá, hogy három magas nőt rakott a színpadra. "Mi lesz ebből?” - kérdezte. Most én is ezt kérdezem: mi lesz ebből?
- Mivel mindhárman magasak vagyunk, nekünk ez fel sem tűnik. De el tudom képzelni, hogy kívülről különös vizuális élményt nyújtunk. És, hogy mi lesz ebből!? Azt meg kell nézni...
Szerző: Czimbalmos Mercédesz
Fotó: Czifrik Balázs
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.