Miért nem lett esztrádsztár Szűcs Nelli? Mi Bodrogi Gyula drámai vétke a színházigazgatói pályáztatások körül? Művészszínház és a Dallas – van közük egymáshoz? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Szűcs Nelli és Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház új és régi tagja a Nemzeti magazinban. Részletet közlünk a beszélgetésből.
Részlet a Nemzeti magazin interjújából:
– Nem a Nemzeti Színházban és nem színházról beszélgetnénk Szűcs Nellivel, ha teljesül gyerekkori álma, hiszen szovjet táncdalénekesi karrierről álmodott.
– Szűcs Nelli: Nekem, a tiszaújlaki kislánynak nem a pop meg a beatzene, hanem az esztrád volt a mindenem. Oroszul, ukránul, magyarul énekeltem. Mivel közel volt a falunk a szovjet-magyar határhoz – csak hogy félreértés ne essék, mi a szovjet oldalon laktunk –, fogtuk a magyar tévét is, és bámultam az ottani meg a szovjet esztrádműsorok sztárjait. Például Alla Pugacsovát – őrá talán még sokan emlékeznek. A technikatanárom, Bíró Pista bácsi ballagáskor azt mondta: ha órán tudtál koncertezni, meg bohóckodni, akkor menj és próbáld meg a felvételit a kijevi színművészeti főiskolára.
– Bodrogi Gyula: Én néptáncosként kezdtem, szólótáncos voltam a SZOT együttesében. Az én „Pista bácsim”, az erdélyi származású Molnár István ott tanított meg sok mindenre, amivel elindulhattam – felvettek a Színművészetire, onnan a József Attilába szerződtem… Én azt szoktam mondani, hogy nem én választottam ezt a pályát, hanem az választott engem. Vitt-sodort magával.
– Szűcs Nellinek minden oka meglett volna rá, hogy elhagyja a színészi pályát.
– Szűcs Nelli: Beregszász volt az ígéret földje: mindent megígértek, és nem kaptunk semmit. ’89-ben született a döntés, hogy legyen hivatásos magyar színház Kárpátalján. Mire ’93-ban Kijevből, a főiskoláról megérkeztünk, már nem kellettünk senkinek. Igaz, közben felbomlott a Szovjetunió, Ukrajna független lett, összeomlott a gazdaság. Nem volt színházépület, nem voltak lakások, ezer forint volt – ha megkaptuk – a fizetésünk, nem volt hol próbálni és játszani. De akkor már nem hagytuk magunkat, azt akartuk, hogy legyen színház. Nem volt könnyű. Nem is szívesen beszélek erről, mert mások számára elképzelhetetlen az a nyomor, amiben akkoriban éltünk. Volt ám ennek haszna is: nem szólt bele senki, hogy mivel foglalkozunk. Mi pedig Shakespeare, Illyés, Beckett szövegeit elemeztük, hónapokig próbáltunk… Szabadság volt ez még akkor is, ha a nyomorúság szabadsága.
(…)
Sokak szerint a rendezői színház korát éljük. Mit mondanak erről: színész vagy rendező?
Bodrogi Gyula: Óriási szenzáció volt, amikor a neves angol rendező, Peter Brook ’63-ban Budapesten járt a Szentivánéji álom legendás előadásával. Na de ha a világon van egy világhírű Brook, akkor nálunk minimum van egy tucat – ez már csak így megy nálunk. Onnantól már nem az volt érdekes, hogy ki játszik, hanem az, hogy ki a rendező. Egy plakáton ma már vagy fel se tüntetik a színészek nevét, vagy ha mégis, a rendezőé tízszer akkora. Nemrég láttam olyan plakátot, amin már a szerző se volt feltüntetve. Talán megbocsátják nekem, ha én a színészekért lobbizok!
Rendezőként is?
Bodrogi Gyula: Hogyne! A rendező – egy nudli! Én például úgy rendezek, hogy a színész jó legyen, és senkinek eszébe se jusson, hogy van rendező és koncepció. Ha a végén azt mondja a néző: hú, ezek de jók voltak, nézzük csak meg, ki rendezte, az persze jólesik…
Hogy mit nevez Bodrogi Gyula „ahhoz képest” színháznak? Áldás vagy átok, ha egy színésznek a társa is színész? Van-e jó és rossz közönség? Mindig igazgat mond-e Törőcsik Mari? Miért tapsolják meg a beregszásziak a közönséget? – többek között erről is olvashatnak a magazinban.
Mit kínál még a Nemzeti magazin szeptemberi száma?
Színészinterjúk: Trill Zsolt, Reviczky Gábor, Martinovics Dorina, Eperjes Károly, Básti Juli, Kristán Attila.
A premierekről: Vitéz lélek, Zűrzavaros éjszaka
További olvasnivalók:
Összjáték – Vidnyánszky Attila az évadról * Páros portré – Szűcs Nelli, Bodrogi Gyula * Az én színházam – Korniss Péter, Csorba László, Makány Márta, Gerő András * Színház-történet – direktorcserék
Előzetes az októberi lapszám tartalmából:
Tompos Kátya, Blaskó Péter – a Johanna a máglyán főszereplői.
Indul a Nézőpont rovat: Osztovits Ágnes újságíró, szerkesztő és Lévai Balázs televíziós újságíró írja majd hónapról hónapra, hogy mit gondol a Nemzeti Színház előadásairól.
A Gasztroszínház rovatban Cserna-Szabó András írását olvashatják.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.