Határátlépők - Folytatódik a Katona színházpedagógiai programja

Idén is folytatódik a Katona Ifjúsági Programjának háromlépcsős színházpedagógiai programja.

 

A Katona József Színház Ifjúsági Programjának felhívása:

 

Határátlépők címmel a Katona József Színház a 2013/2014-es évadban is folytatja ifjúsági programját! Oktatási csomagot kínálunk fővárosi és vidéki középiskolák számára, melynek célja az iskolai tanrendhez igazítható, tanrendi órákba illeszthető foglalkozások, előadások megszervezése és levezetése. Szorosabb kapcsolat kialakítására törekszünk fővárosi és vidéki középiskolákkal. Színházpedagógiai foglalkozásainkkal szeretnénk a fiatalokból színházértő, színházszerető, önállóan gondolkodó fiatal felnőtteket nevelni.


Az oktatócsomag tartalma: hat-nyolc foglalkozás a színházban, illetve igény szerint az iskolában és három-négy előadás a Katona József Színház nagyszínpadán a Kamrában vagy Sufniban.


heldenplatzHeldenplatz (fotó: katonajozsefszinhaz.hu)


Az idei évadban négy téma köré gyűjtöttük az előadásokat:

Múlt-állító
Vörös, Heldenplatz, Rétegek

Az előadásokat követő foglalkozások középpontjában egyrészt a színházi formanyelv megismerése, másrészt a velünk élő közös európai és magyar múlt vizsgálata áll.

Széleken
Nordost, Mártírok

Az előadások főszereplői megszállottan hisznek kiválasztott mivoltukban. Ebből a szerepből terrorizálja a Mártírok főszereplője, Benjámin a családját, tanárait, osztálytársait; ebből a szerepből próbál kilépni a Nordost egyik főszereplője, a csecsen fekete özvegy, Zura. A foglalkozásokon az előadások formai megvalósításán túl a nézőpontokról, igazságokról, narratív technikákról gondolkodunk.

Jelen-lét
Cigányok, Anamnesis, Origó, Csendet akarok

A fenti előadások mindegyike egy-egy aktuális, a mai magyar közbeszédben fontos szerepet betöltő, érzékeny témára fókuszál (pl. cigánygyilkosságok, egészségügy, magyarság kép, hajléktalan kérdés). A foglalkozásokon az előadások központi problematikájáról gondolkodunk. Az előadásokat követő foglalkozásokon az előadások formai, dramaturgiai megoldásairól is beszélgetünk.

Rendszerhiba
A nép ellensége, Marat/Sade, Üvegfal mögött, Fényevők, Woyzeck

Egyén és közösség, szabályok és szabálytalanságok; az előadások szereplői lázadnak az őket körülvevő rend ellen, vagy éppen bénultan figyelik, hogy a közösség átírja a szabályokat.


ciganyokCigányok (fotó: katonajozsefszinhaz.hu)


Azoknak az iskoláknak is kínálunk előadásokat, ahol a diákok most kezdenek ismerkedni a színházzal: általános iskolásoknak a Pinokkióhoz, fiatal középiskolásoknak pedig A hős és a csokoládékatona, a Cigányok és az Origó című előadásainkhoz kínálunk foglalkozásokat.

A programban résztvevő iskolák diákjai számára kedvezményes jegyeket biztosítunk. A jegyárak játszóhelytől függően változnak. A pedagógus kísérőjegy minden esetben 100 forint.


Idén kiemelt kedvezményben részesülnek az új bérletkonstrukciót vásárlók. Az Ifjúsági bérlet 33%-os kedvezményét, azoknak a csoportoknak ajánljuk, akik a fent felsorolt előadásokból négyet választanak, és a jegyek árát egyösszegben fizetik be a színház pénztárában.

Az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozások ingyenesek!
A programban résztvevő csoportok létszáma minimum 12, maximum 35 fő.

katona
A háromlépcsős színházpedagógiai programról:

Minden előadást egy 45-90 perces foglalkozás előz meg, amit Végh Ildikó (színházpedagógus, dramaturg) és Vági Eszter (színházpedagógus) tart vagy az iskolákban, vagy közvetlenül előadás előtt a Sufniban. A foglalkozások célja, hogy segítse a diákok színháztörténeti, drámatörténeti ismereteinek bővítését és mélyítését; tárgyalja a színház funkcióját; a diákokat színházpedagógiai módszerekkel, kreatív feladatokkal készítse fel az előadásokra. Beszélgetni fogunk a színház jelenkori szerepéről, feladatáról és lehetőségeiről. A produkció utáni beszélgetés már konkrétan a látott előadás feldolgozásából, elemzéséből áll.

A produkciók kiválasztásánál maximálisan figyelembe vesszük az iskola igényeit és szempontjait; az iskolai csoportok összetételét és színházba járási szokásait. Az oktatási csomagtól azt várjuk, hogy a négy előadás és a nyolc foglalkozás után a diákok képesek legyenek önállóan is feldolgozni egy-egy előadást. Segítséget nyújtunk a középiskolai tanulmányaik során előkerülő drámai szövegek olvasásához és elemezéséhez, valamint a magyar és a dráma érettségire való felkészüléshez. Célunk továbbá, hogy minél jobban megismerjék a Katona József Színház repertoárját és színház művészeti koncepcióját. A fiatalok megtapasztalhatják, átélhetik a színház közösségi erejét, a közös gondolkodás és alkotás élményét. Ez kellő motivációt jelenthet, hogy a jövőben a diákokból rendszeresen színházba járó, a társadalmi problémákra érzékeny, reflektált fiatal felnőttek váljanak!

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, írjon nekünk az edu@katonaszinhaz.hu e-mail címre. Hírlevelünkre a www.katonablog.hu oldalon iratkozhat fel.

Üdvözlettel,
A Katona József Színház Ifjúsági Programjának munkatársai
Végh Ildikó, Vági Eszter és Brozsek Niki