'A vígjáték a csapatmunkáról szól' - Vándor Éva Dunaújvárosban játszik

Neil Simon darabjának bemutatóját pénteken tartották a Bartók Kamaraszínház nagyszínpadán. A Mrs. Bank szerepét játszó Vándor Évával készült villáminterjú.

 

Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátéka tele van komikus helyzetekkel és humoros párbeszédekkel. Mrs. Bank életében a komikum mellett ugyanakkor jelen van a tragikum is. Te hogyan látod ezt?


Mrs. Bank nevetséges szituációkba, helyzetekbe kerül önhibáján kívül, amely a darab humorát, vígjáték jellegét adja. De önmagában a figura élete, sorsa szomorú. Ő ugyanis egyedül maradt, feltehetően özvegy. A lánya jelenti számára a legtöbbet, aki azonban férjhez ment, és ezért úgy érzi, hogy feleslegessé, céltalanná vált az élete. Ez a probléma napjainkban is sok embert érint. Az anya egyfelől aggódik a lányáért, másrészről óhatatlanul motoszkál benne a kérdés, 'vajon a lányomnak szüksége van még rám'? Nem tudja, hogy mihez kezdjen, hogyan folytassa tovább az életét. A lány be akarja bizonyítani önmaga számára is, hogy képes a saját lábán megállni, de közben az édesanyját sem akarja magányosnak, elveszettnek látni. Ezért egy titkos randevút szervez, amely rengeteg komikus helyzetet idéz elő.

 

MLA 0838

 

Ez a titokban szerveződött randevú végül egészen reggelig tart. Volt választása Mrs. Bank-nek Victor személyét illetően?

 

Mrs. Bank sodródik az eseményekkel, próbál kikeveredni a slamasztikából, de hogy sikerül-e neki vagy sem, arra most nem szeretnék válaszolni. A darab végén minden ki fog derülni, de ehhez el kell jönni és megnézni az előadást.


Egy vígjáték téged milyen kihívások elé állít?


A vígjáték esetében, azt gondolom, sokkal inkább a csapatmunkáról szól a színészi munka. Lépésről lépésre, nevetésről nevetésre kell felépíteni a történetet, amelyhez kiváló „ritmusérzék” szükséges. Tekintettel kell lenned a másik színész megszólalásaira, komikus helyzeteinek kibontakozásaira is. És mindezt az ízlésesség határain belül kell megvalósítani.

A József Attila Színház társulati tagja voltál 21 évig. Szabadúszó színészként számtalan színháznál játszol. Milyen előnyei és hátrányai vannak állandó társulat nélkül dolgozni?


Ambivalens érzés, a 21 év „házasság” nagyon hosszú idő. Igaz az a mondás, hogy idővel minden emlék megszépül és már csak a jó dolgokra emlékszel vissza. Persze ezzel együtt jár az is, hogy elkezd hiányozni az, ami szép volt. Társulatban játszani biztonságot ad a színész számára, míg szabadúszóként nem mindig tudod előre, hogy mi lesz veled a következő évadban. Másfelől lehetőséget kapsz más színészekkel, rendezőkkel való közös munkára, akár olyan alkotókkal is együtt tudsz dolgozni, akikkel nem biztos, hogy kapcsolatba kerülnél, ha egyetlen társulathoz, színházhoz szerződnél le.

 

Az interjút készítette: Mudra Ágnes
Forrás: Bartók Kmaraszínház

süti beállítások módosítása