Elhunyt Patrice Chéreau

Hatvannyolc éves korában, tüdőrákban elhunyt Patrice Chéreau francia film-, színházi és operarendező, adta hírül a Variety.

Chéreau színházi rendezői karrierje már tizenéves korában elindult, első filmje az 1976-os Az orchidea húsa című thriller volt Charlotte Rampling főszereplésével. 1994-ben, a cannes-i filmfesztiválon mutatták be az Isabelle Adjani és Daniel Auteuil főszereplésével, Alexandre Dumas regényéből készült, Margó királyné-t, amely elnyerte a zsűri díját, a Medici Katalint alakító Virna Lisi pedig a legjobb színésznő díját kapta.

 

patrice

Karrierje során egyetlen angol nyelvű filmet rendezett, a 2001-es Intimitás-t, amely elsősorban Kerry Fox és Mark Rylance explicit szexjeleneteiről lett ismert. A filmet a berlini filmfesztiválon Arany Medve-díjjal tüntették ki. Utolsó filmje a 2009-es Hajsza volt Romain Duris és Charlotte Gainsbourg főszereplésével.

Rendezői tevékenysége mellett időnként színészkedett is, szerepelt többek közt Michael Mann Az utolsó mohikán-jában, Andrzej Wajda Danton-jában és Michael HanekeFarkasok ideje című filmjében is. Éveken keresztül próbált csinálni egy Napóleon-filmet Al Pacinóval, de ez sosem valósult meg.

Forrás: Variety, Origo, Euronews