Verdi 200 - Barbara Frittoli énekel a budapesti gálán

Barbara Frittoli olasz szoprán lesz a Magyar Állami Operaház csütörtöki Verdi-gálaestjének sztárvendége - mondta el Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója az eseményről tartott szerdai budapesti tájékoztatón.


Huszonkét karmester vezényel egyetlen estén, amelyen háromszor lép színpadra Barbara Frittoli. Rajta kívül Sümegi Eszter, Bretz Gábor, Fekete Attila és Kálmándi Mihály énekel az ünnepi műsorban, amely kronológiai sorrendben követi a 200 éve született Giuseppe Verdi életútját. Az esten 53 év 26 opusza idézi fel Verdi munkásságát az első opera, az Oberto nyitánytól az életművet záró Falstaff fúgáig.


Ókovács Szilveszter kiemelte: a művészek fellépti díjának megfelelő összeget az Operaház befizeti abba a segélyalapba, amelyet idős tagjai számára tart fenn, ezzel Verdi szociális érzékenységéről is megemlékeznek. Halász Péter megbízott főzeneigazgató emlékeztetett arra, hogy a Verdi által a nyugdíjas énekeseknek és zenészeknek alapított milánói otthon ma is működik.

 

barbara-frittoli


A milánói születésű Barbara Frittoli elmondta: örül, hogy épp Verdi születésének 200. évfordulóján énekelhet Budapesten. Megjegyezte: ahogy általában az olasz emberek életének, a repertoárjának természetes része Verdi.


Barbara Frittoli a világ legnagyobb dirigenseivel dolgozik együtt, vezényelte többek közt Claudio Abaddo, Ricardo Mutti, Zubin Mehta és James Levin, a Covent Gardenben pedig a nemrég elhunyt Colin Davis. A Salzburgi Fesztivál Don Giovanni-produkciójában Donna Anna szerepében Lorin Maazel irányításával dolgozott.


Halász Péter kiemelte: a 22 fellépő karmester közül valószínűleg mindenki Ferencsik Jánosnak a házban őrzött karmesteri pálcáját használja. A műsorban a hazai operaélet doyenjei - Medveczky Ádám, Kovács János és Hollerung Gábor - veszik kezükbe a karmesteri pálcát, rajtuk kívül számos fiatal és az erre az alkalomra hazalátogató Hamar Zsolt is dirigál. Az estet Halász Péter zárja, a műsor rendezője Káel Csaba.


A tájékoztatón elhangzott, hogy október 20-án az Erkel Színházban is megemlékeznek Verdiről, fél napos programmal várják a legnépszerűbb olasz szerző és az opera rajongóit. A rendezvényt Vittorio Grigolo olasz sztártenor zárja, akit a 2011-es mantovai Rigoletto élő közvetítésből ismerhet a magyar közönség. Az esten Boross Csilla, Kolonits Klára és Gál Erika is színpadra lép.


Másnap Bogányi Gergely ad jótékonysági estet az Operaházban, ahol a hónapban négy alkalommal áll dobogóra a New York-i Metropolitan állandó vendégkarmestere, Christian Badea. A kétrészes előadás során felcsendül Liszt Faust-, Don Giovanni- és Rigoletto-parafrázisa, valamint a Tannhäuser nyitány zongorára készített változata. Az est bevételét az Őrzők Alapítvány daganatos gyermekek gyógyítására fordítja.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása