Soproni és komáromi együttműködés - Egerek és emberek a Jókai Színházban

Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Petőfi Színház és a Komáromi Jókai Színház. A partnerség keretében október 11-től az Egerek és emberek című soproni darab látható bérletes előadásként Komáromban, s további összefogás, koprodukciós előadások elkészítése várható a két teátrum között.

 

egyuttmukodes

Pataki András és Tóth Tibor

 

Pataki András, a soproni intézmény igazgatója elmondta: az elmúlt évadban a komáromiak A régi nyár című operettel vendégeskedtek a leghűségesebb város teátrumában, most pedig az Egerek és emberek című Petőfi Színházas darab kapott meghívást a felvidékre.

 

A direktor hangsúlyozta, fontos a színház külső kapcsolatainak erősítése, ezért is kötöttek a közelmúltban együttműködési megállapodást a bécsi Europa Clubbal, további partnerséget szeretnének kialakítani a vajdasági Zentai Magyar Kamaraszínházzal és az erdélyi mikházi Csűrszínházzal.

 

A komáromiakkal a színházi összefogás kialakítására helyezik a hangsúlyt, amelynek keretében előadáscserékre, koprodukciók létrehozására, közös programok szervezésére nyílik lehetőség.

 

Forrás, fotó: Soproni Petőfi Színház

 

 

süti beállítások módosítása