"Ha nem vagy ellenállás, művész se vagy" - Parti Nagy Lajos 60 éves

Október 12-én ünnepli hatvanadik születésnapját Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, próza- és drámaíró, műfordító, a kortárs magyar irodalom egyik emblematikus alakja.

Parti Nagy Lajos pályájáról:

 

Parti Nagy Szekszárdon született, de mivel katonatiszt édesapját az ország különböző pontjaira helyezték, gyermekéveit Tolnán, Kaposváron és Székesfehérváron töltötte, ez utóbbi városban érettségizett. A főiskolát Pécsett végezte, ahol 1977-ben kapott magyar-történelem szakos tanári diplomát. Ezt követően a Baranya megyei könyvtár munkatársa, majd 1979-től 1986-ig a pécsi Jelenkor folyóirat szerkesztője volt, első versei is itt jelentek meg.


Több interjúban megemlítette, hogy Pécs és a Jelenkor, illetve annak tágan értett szellemi köre meghatározó volt íróvá válásának folyamatában. 1986 óta szabadfoglalkozású író, 1991 és 1993 között a Magyar Napló versrovatát is szerkesztette, 2001-ben Berlinben a német akadémiai csereszolgálat, a DAAD ösztöndíjasa volt.


Első verseskötete, az Angyalstop 1982-ben jelent meg. Itt és az ezt követő kötetekben (Csuklógyakorlat, Szódalovaglás, Esti kréta) már tetten érhető fogékonysága a groteszk, a paródia, a nyelvi játékosság és a nyelvi humor iránt. 2003-ban megjelent, válogatott és új verseket tartalmazó kötete, a Grafitnesz kritikusai szerint "a kortárs magyar líra egyik legkarakteresebb és legnagyobb elismerés övezte teljesítménye".


Prózaíróként 1990-ben tűnt fel, ekkor jelent meg a Jelenkorban egy ismeretlen szerző, Sárbogárdi Jolán A test angyala című kisregénye, "habszódiája", amelyhez Balassa Péter írt kommentárt. Hamarosan kiderült, hogy az írónő maszkja Parti Nagy Lajost rejti, aki a filléres romantikus regényfüzetek fergeteges paródiáját alkotta meg. A test angyala megjelenése után a Magyar Napló felkérésére Parti Nagy tárcanovellákat írt: ezekből az írásokból állt össze a Se dobok, se trombiták című gyűjteménye, illetve A hullámzó Balaton című elbeszéléskötet egy része.

 

Parti Nagy Lajos a könyvről


A 2006-ban publikált A fagyott kutya lába című novelláskötet címadó írásából és A hullámzó Balaton novellából készítette Pálfi György a nemzetközi sikert aratott Taxidermia című filmjét. Az Élet és Irodalom hasábjain megjelenő rövid publicisztikai írásaiból, a hazai politikai életre reflektáló "magyar meséiből" 2012-ben jelent meg kötete Fülkefor és vidéke címmel.


A kisprózai írások mellett 2000-ben regénye is napvilágot látott, a Hősöm tere című antiutópia, amelyben egy dehumanizált világban a szélsőjobboldali galambok veszik át az uralmat Budapesten. A mű Terézia Mora fordításában németül is megjelent Meines Helden Platz címmel.


A kilencvenes évek elejétől Parti Nagy színpadi szerzőként is bemutatkozott, groteszk látásmódú, parodisztikus darabjait (Ibusár, Mauzóleum, A hét asszonya, Bandy-lányok, Bivaly-szuflé) folyamatosan játsszák a színházak. Drámafordító, vagy inkább drámaátíró munkássága saját színműveinek megjelenésével egy időben indult az Elnöknők magyarításával, és olyan darabokkal folytatódott, mint például Moliére Tartuffe-je, a Sógornők című komédia, a Hat hét, hat tánc című édesbús színmű, A kellékes című monodráma, a Sírpiknik című tragikomédia.


Parti Nagy, akit a kritika a magyar irodalom egyik legjelentősebb nyelvművészének, "a rontott köznyelv professzionális használójának" tart, számos rangos díj birtokosa: 1992-ben megkapta a József Attila-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben a Magyar Irodalmi Díjat, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 2007-ben Kossuth- és Prima-díjjal tüntették ki a magyar költészet, a próza és dráma nyelvi világának megújításáért, 2012-ben pedig Déri János-díjat kapott.

 

partinagy

 

Parti Nagy Lajosról saját szavaival:

 

Városok: Pécs nagyon fontos a számomra, Pest nagyon fontos a számomra, meg Berlin – ahol szintén éltem egy ideig. Ezt a három várost, talán ezeket tudnám említeni, mint földrajzi kötődést. Meg a Balaton felvidéket. Az egy nagyon bonyolult kötődés, ami az embert a saját hazájához fűzi. Nagyon erős, nagyon szoros, és ezért tele van olykor indulattal, tele van keserűséggel. Nincs értéke annak a kötődésnek, amiben nincsenek erős, heves érzelmek oda-vissza. És mondjuk egy olyan városhoz, mint Budapesthez – aztán majd folytatom a hazával –, nem lehet máshogy viszonyulni, csak egy ilyen gyűlölve-szerető viszonnyal.

 

Haza: Haza, ez egy nagyon leterhelt kifejezés. Ezekben a közép-kelet-európai nyelvekben ezek a szimbolikus kifejezések iszonyú terhet kapnak, és bele is roppannak. Nagyon nehéz – németül aztán végképp nagyon nehéz – a hazáról beszélni. Majdnem hogy azt mondom, hogy nem is illik. És magyarul is nagyon meg van terhelve. Ugyanis minden politikai képződmény, a komolyabbtól a csürhéig és a söpredékig, a szájára veszi és megcsócsálja, és érti a maga önös érdekei vagy az elmeháborodottsága szerint.

 

Otthon: Mindegyik művében otthon kell legyen az ember, ha belevackolta magát egy bizonyos idő után. Annyit mondhatnék, hogy én elsősorban inkább költő vagyok. És ez nem jelent semmi egyebet, mint hogy a kondícióim vagy a reflexeim vagy a képességeim inkább nyelvi természetűek, és inkább a sűrítés felé (az egyik legfontosabb attribútum a költészetben a sűrítés) viszik az én szövegeimet. Tehát inkább így értem, hogy alapjáraton, alapvetően én költő vagyok. Azért mondom magamról, ha kérdezik a foglalkozásomat, hogy író, mert ebben benne van minden más. 

 

Bőr: Azt pedig nem tartom hibának, hogy mindegyikben jelen vagyok én, Parti Nagy Lajos is. Nemcsak azért, mert ezt várják tőlem, hanem azért is, mert nem tudok és nem is akarok a bőrömből kibújni. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint az a filmes, aki művébe valahol belefényképezi a saját arcát. Nem szeretném, ha az általam fordított, adaptált darabok egyformák lennének, de a magyar szöveg szerzőjeként is vállalom a magam egyéniségét, eszközeit.

 

Viszony: Azt gondolom, hogy minden művészetnek viszonyulnia kell a hagyomány már meglévő műveihez is, a valóság már meglévő elemeihez, és azt tudja elmondani a világról, hogy én ezeket az elemeket hogy teszem másként egymás mellé. Az irodalomban már nagyjából mindent megírtak, és mindennek az ellenkezőjét is megírták. A nyelven, a magyar nyelven is mindent elmondtak már. Nem nagyon van olyan szókapcsolat, amit még ne mondtak volna el. Ami nóvum tud lenni benne, vagy érdekes tud lenni, az az, hogy én hogyan tudom ezeket egyfajta új hitelességgel egymás mellé tenni. Az össze nem illő elemeit a valóságnak.

 

Groteszk: Groteszk módon látom a világot, és valóban arra vagyok kíváncsi, hogy az ilyen határhelyzetekben hogy működik az ember, hogy működik a nyelv, a komikusság és a tragikusság határán, a sírás és a nevetés határán. Ezt mondják groteszknek ebben az európai szóhasználatban. Engem ez érdekel, valószínűleg alkatilag is ilyen lehetek, mert máshogy ezt tartósan nem lehetne csinálni. 

 

Figura: Én azt hiszem, nem figurában, hanem mondatban gondolkodom, amely mondat jó esetben kiad, kirajzol egy figurát, aki életre kel, ha életre kel. S attól fogva éli a maga, tőlem független életét. Olykor nem is világos, hogy én írom-e őt vagy ő ír-e engem.

 

Költészet: A költészet, pláne kívülről nézve, nehéz és különös művészet, amely bátor, lassú olvasókat igényel. Szóval a költészet az a helyén van, inkább a művelői és egyáltalán a művészek válnak egyre kevésbé érdekessé abban a médiában, ahol készítők és nézők a botrányoson kívül alig képesek bármire is odafigyelni. Ilyen magas békaseggű ingerküszöböt valamirevaló művészek nem tudnak áttörni, nem is ez a dolguk.

Interpretációk: Nincs is határozott elképzelésem arról, hogyan kéne színre vinni a műveimet. Pont az érdekel, hogy mások mit gondolnak arról, amit csinálok. Az interpretációk nem az én bőrömet viszik a vásárra. Én a művet megírtam, azért felelek. A másik műalkotásért, amit a rendező csinál belőle, ő felel. Van, aki ezt másképp gondolja, de ez szerintem mégiscsak így van. (...) Ha az ember bízik a rendezőben, a premieren előbukkanó meglepetésben sokszor saját végig nem gondolt gondolataival is találkozik, és ez az igazi öröm.

Út:  Annyi út van, ahány utas. Annyiféle közéletiség, annyiféle szerepvállalás, aktivitás. Ki-ki annyit vállal, amennyit alkata, pillanatnyi csillagállása, külső-belső helyzete elbír. Egy író/költő számára az az út van, amelyet hitelesen, önazonosan bejárni képes. (…) Ha nem vagy ellenállás, művész se vagy. A valódi művészet eleve ellenállás, a simával, a könnyűvel, a kézenfekvővel szemben. A pökhendiséggel, az autokráciával szemben. A nyomorral, a testi-lelki kizsákmányolással, a kirekesztéssel szemben. 

 

 

 

 Forrás: Irodalmi Jelen, MTI, 168 óra, Origo, Színház.hu, Criticai Lapok, Színház.tv