Karsai György klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára szólította meg a Beszélő oldalán a Nemzeti Színház igazgatóját.
"Kedves Attila! Bár már évek óta nem volt olyan megszólalásod, közszereplésed, intézkedésed, amellyel egyetértettem volna, nálam mégis most telt be a pohár: a Heti Válaszban (XIII/37, 2013. szeptember 12, 24-27.old., Sümegi Noémi interjúja) és az Origo.hu-n (2013. szeptember 17.,Dull Szabolcs interjúja) megjelent, műfajilag nehezen besorolható gondolatfutamaid olvastán. Leginkább elvakult vagdalkozás, vagy gyűlölet-ars poetica lehetne ennek a sajátos műfajnak a neve, amelyet – minden bizonnyal öntudatlanul! – művelsz" - kezdi levelét Karsai György, aki szerint e sajátos megnyilvánulás-műfaj jellemzői: aktív politikai szerepvállalás a regnáló hatalom mellett, ex cathedra-kijelentések, folyamatos inszinuálás, hatalomfitogatás, megfélemlítésre törekvés.
Karsai György / fotó: Simara László
"Heti Válasz-gondolatfutamaid utolsó részében az úságíró idézi a Nemzeti Színház évadnyitóján elmondott egyik (amúgy nagyon zavaros) mondatodat, amelyben a színházi provokáció kérdését érintetted. Gondolataid mostani újrafogalmazásakor is érvek nélkül kijelentesz, vagdalkozol, ám egy váratlan fordulattal - ki tudja, miért? -, hirtelen elhagyod a színházesztétika terepét és így folytatod: „A színházi provokáció legfeljebb fölbosszant, az viszont már aggasztó, amit egyes értelmiségiek a magyar kultúrahelyzetéről írtak a Beszélő júliusi számában /helyesen: a Beszélő online-kiadásában; 2013. januárja óta kizárólag online formában jelenik meg a folyóirat – K.Gy./. Miközben az önálló nemzeti lét felszámolását igyekeznek megideologizálni, az írástáthatja valamiféle felsőbbrendű gőg, holott szellemi színvonalát tekintve bőven hagy kívánnivalót maga után. Mégis kiváltottbennem némi szorongást.” Mondd, Attila, hogy lehet ilyen mondatokat kimondani, leírni? Te nem éltél ebben az országban az 1970-es években, így talán nem tudod, hogy az akkori Népszabadságban pontosan ebben a feljelentő-inszinuáló, alattomosan fenyegető stílusban volt szokás írni a „rendszer ellenségeiről”: egy E. Fehér Pál, egy Szabó László, egy Rényi Péter, vagy egy Hajdu János elégedetten csettintene az önálló nemzeti lét felszámolásán buzgolkodó „egyes értelmiségiek”, vagy az ’az viszontmár aggasztó’, meg a ’kiváltott bennem némi szorongást’ homályos, semmire sem kötelező, álszenteskedő fordulataidat olvasva: Te, korlátlan hatalmad birtokában, az állampárt ajnározott kedvenceként, „élet és halál uraként”, amint szorongsz" - írja levelében Karsai György.
"Lehet, hogy naív vagyok, mégis azt kérem Tőled, hagyj fel politikai indíttatású, a színházi életet mérgező hatalmi játszmáiddal, s térj vissza az alkotáshoz! Legyél újra a Háromnővér, a Godot-ra várva,a Tóték remek, kiemelkedően tehetséges rendezője, folytasd ott, ahol a politikai szerepvállalás és a hatalmi vágy elhatalmasodása előtt abbahagytad: művészi munkáddal, szakmai kíválóságoddal legyél jelen a magyar színházi élet alakításában. Nagy szükség lenne rá. Az intrikát, a gyűlölködést, az árokásást, a mások lejáratását hagyd az arra szakosodottakra. Van belőlük elég Nélküled is" - fogalmaz a levél, amelyet teljes terjedelmében itt olvashat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.