Az alkotók szándéka szerint butaságról, hiúságról és felkapaszkodásról szól a Zűrzavaros éjszaka című darab, amelyet szombaton mutat be a Nemzeti Színház. Ion Luca Caragiale művét a nagyváradi Szabó K. István állítja színpadra.
A rendező elmondta, a 19. század végi darab szerzője az egyik legmegbecsültebb román drámaíró, aki összesen négy darabot - három komédiát és egy tragédiát- jegyez. Első műve, a Zűrzavaros éjszaka először megbukott, később azonban nagy sikert aratott, ezért gyakran játsszák.
Szabó K. István arról is beszélt, hogy bár a darab története viszonylag egyszerű, óramű pontossággal működik, moliere-i vígjátékokat és a feydeau-i bohózatokat idéz, hűen szól az emberi butaságról, arról, hogy az embert könnyen elvakíthatja a saját hiúsága.
Szabó K. István rendező a darabról:
"Caragiale, a nagy román drámaíró számomra mindig valaminek a kezdetével kapcsolódik össze: a Zűrzavaros éjszaka című darabjával felvételiztem a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára 1996-ban. Még államvizsga előtt meghívtak a frissen alakuló Tomcsa Sándor Színházhoz rendezőnek, Székelyudvarhelyre. Ezzel egy időben ajánlottak fel egy nagyszerű lehetőséget a craiovai Nemzeti Színházban, hogy rendezzem meg a vizsgaelőadásomat. A craiovai akkoriban az egyik nagy román mester, Silviu Purcărete színháza volt, és egy itteni rendezői debütálás a karrier szempontjából nagyon értékesnek számított. Az agyam Craiovára húzott, a szívem viszont Székelyudvarhelyre. Győzött a szív – és az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban Caragiale Megtorlás című darabjával kezdtem a rendezői pályafutásomat, és ez az előadás hozta meg az első jelentős sikert is számomra.
Caragiale ízig-vérig román darabot írt, és nem is szeretném a Zűrzavaros éjszaka szereplőit „áttelepíteni” Pestre. A magyar valóságra sem szeretnék ujjal mutogatni, még akkor sem, ha bőven akadnak áthallások, politikai, társadalmi hasonlóságok, amelyek erre okot adhatnak. Én Caragiale egyetemességére apellálok, és az örök emberit, a torzonborz, hazug és nagyravágyó, de esetlenségében, kiszolgáltatottságában, érzelmi zavarában mégis szeretni való kispolgárt jelenítem meg abszurdba omló környezetével együtt.
A Caragiale által megrajzolt jellegzetesen román társadalmi viszonyrendszert magyar színészek játéka kelti életre, így eltávolodhatunk a szerző által „diktált” couleur locale-tól. A darab jellegzetes nyelvezete és figurái éppen olyan hitelesen jellemzik a magyar társadalmat, mint a románt. Mert ki ne értené – akár magyar, akár román –, ha egy darabban féltékenységgel fűszerezett családi perpatvarról, vagy a mindent átszövő politikai hátterű korrupcióról esik szó.
Ez a vidám történet a felkapaszkodottságról szól – mindegy, hogy haszonlesés, házasság vagy szerelem által. Itt mindenki egy fejjel magasabbnak szeretne látszani, miközben a nagy nyújtózkodás közepette kivillan a lyukas zokni. Szatíra ez a javából, tele remek jellemrajzokkal. Figyelmünket leköti a családi háromszög zűrzavara, amelyben a megcsalt férj a nyilvánvaló tények ellenére vakon megbízik házi bizalmasában, aki szemrebbenés nélkül fölszarvazza. A háttérben egy sebtében összeeszkábált társadalmi rend körvonalait látjuk (Caragiale a 19. századi román polgárság születésének pillanatát vette górcső alá). Ám nemcsak a sajátosan balkáni világra ismerhetünk rá, amelyet a korrupció, a protekció, a visszaélések hálózata ural, hanem bizony saját közép-európia viszonyainkra is. A korrajz a maga időtlenségével csupán a háttér. Az előtérben az emberi hiúság karneválja tombol".
A Gobbi Hilda Színpadon látható előadásban Eperjes Károly mellett Básti Juli, Söptei Andrea, Sinkó László, Kristán Attila, Rácz József és Schnell Ádám játszik, a díszlet és jelmez Cristina Milea, a zene Horváth Károly munkája.
Forrás: MTI, nemzetiszinhaz.hu
Fotók: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház