Mélyen tisztelt K! - Kafkai világ a Stúdió K színpadán

A Stúdió K Mélyen Tisztelt K! című színjátékát az össze­szokott szerzőpáros – Fodor Tamás és Szeredás András – írta, Franz Kafka levelei, naplói és A kastély című regénye nyomán.

Mottó: "Az idegen csak idegenben idegen"
(Karl Valentin, író és bohóc)

Ajánló az előadás elé:

K. (a betűjel feloldását ki-ki maga elvégezheti) értesül róla, hogy pályázati úton földmérői álláshoz jutott. Vonatra száll, hogy feladatát megtudja, és találkozzék ismeretlen megbízójával. Sosem fog vele találkozni. Találkozik viszont - senki földjén, a helyszínre érve - egy kaotikus világgal, amit rendnek neveznek... Dacos, szolgálatkész vagy éppen fölényes nőkkel, akiktől segítséget remél... Egy apparátus készségesen józan, lelkes vagy éppen pökhendi tisztviselőivel, akik sakkbábuként tologatják ide-oda ... Elvégre földmérőre mi szükség volna? Már minden földet kimértek. A mélyen tisztelt, dühöngő, tiltakozó, renitens K. végül ráébred arra, hogy nem feltétlenül munkát várnak tőle, hanem bölcs belátást, alkalmazkodást. Különben csak botladozna, eltévedne, falnak ütközne. Melyik utat válassza? Mi lesz a sorsa? Kálvária? Szenvedéstörténet? Vagy torz bohózat? Nézőpont kérdése. Erre keresi a választ a Stúdió K Fodor Tamás rendezte Kafka adaptációja.

Részlet Szeredás András dramaturg leveléből, a „Mélyen tisztelt K!” próbái közben:

"Be vagyunk hálózva, ugye? Erről beszéltünk már korábban is. Kezd az ember hálózatokban gondolkodni. Tudomány is született ebből. Huzalok kötik össze a sejtjeinket, a társadalmat, az élővilágot alkotó egyedeket, stb. Miért lenne ez másképp az irodalomban, a színházban? A drámákban, a regényekben is szálak szövődnek, csomósodnak, megszakadnak, újraszövődnek a szereplők között. Nem merev struktúrák ezek, hanem eleven, mozgékony rendszerek. Aki átlátja vagy alakítja őket, előnyben van a folyamat passzív résztvevőivel szemben.

Gondolkodhatunk így a Kastély K.-járól is? Azt hiszem, igen. K., azt mondod, úgy képzeled el, hogy belecsöppen a saját történetébe. Kap egy meghívót: „Mélyen tisztelt K!”, és útnak indul. Akárcsak mi, az olvasók, a nézők. Mintha egy erdőbe indulnánk el. Aztán előbb az erdőtől nem látjuk a fákat, később a fáktól az erdőt. És ez vissza-visszatér.

K-nak szorongást okoz, mondod, hogy sejti a hálózatot, meg akarja ragadni, de nem sikerül neki.

De mit sejt, mit lát egyáltalán? A hálózatban gondolkodó botanikusok, és ez nekem nagyon tetszik, tovább látnak az orruk hegyénél. Kiderítették, hogy a fák sorsa például sokszor a föld alatt intéződik. Gyökérzetük élővilága jeleket vált egymással. Konfliktusba kerülnek egymással, de előfordul az is, hogy pusztulásnak induló egyedek, növénytársulások segítségére indulnak.

Jó lenne ehhez a földalatti nézőponthoz eljutnunk". További leveleket itt olvashat.

Kritikus szemmel a darabról:

"És nem kastély van valahol odafönt, hanem várközpont (a maga hangalaki játékosságával), és a földmérő is leginkább főmérnök, aki pályázaton nyerte el az állást, melynek betöltéséhez Klamm-mal kellene találkoznia. Akik útját állják vagy keresztezik, azok voltaképpen az életüket élik. A regényből jól ismert figurák - Olga, Frida, Galathea, Artur, Jeremiás és a többiek - be vannak rendezkedve a várközpont tövében, és otthonosan, mondhatni, elégedetten élnek benne. Hiszen a szabályok, törvények világosak, és nem sok töprengenivalót hagynak. Elég tudomásul venni őket, máris megvan majdnem minden, ami egy normális élet tartozéka: van rend, humor, szeretet, emlékezés, tennivaló, vannak viszonyok, intrikák, peregnek a hétköznapok egymás után.

Csak kérdések nincsenek. A kérdés maga K, aki megjelenésével, a helyi törvényeket és világot nem ismerő akadékoskodásával felbolygatja a közösség életét. Amely persze kicsit sem óhajtja ezt a felbolygatást. K - Nagypál Gábor alakításában - eleinte derűsen és céltudatosan, később egyre inkább kétségbeesetten kóvályog köztük, és miközben a közönséggel együtt tanúja és részese megannyi egyéni sorsnak, azok szépen legyűrik őt. Nem is a várközpont, hanem az alattvalók". (Szerző: Csáki Judit, a teljes írást a Magyar Narancsban olvashatják)