A francia politika és kulturális élet legjelentősebb személyiségei mellett több százan kísérték utolsó útjára szerdán Patrice Chéreau világhírű színház- és filmrendezőt.
Az elmúlt négy évtized európai színházi életének és filmművészetének egyik legnagyobb mesterét - aki tüdőrákban szenvedett - 68 éves korában, október 7-én Párizsban érte a halál.
A párizsi Saint-Sulpice templomban rendezett gyászszertartáson megjelent Francois Hollande államfő, Aurélie Filippetti kulturális és Laurent Fabius külügyminiszter, valamint Bertrand Delanoe, Párizs főpolgármestere. A korábbi kulturális tárcavezetők közül ott volt a jobboldali Jean-Jacques Aillagon, a baloldali Jack Lang és Catherine Tasca is, akivel Chéreau a nyolcvanas években együtt vezette a Párizs közeli Nanterre-ben a legendás Amandiers Nemzeti Színházat.
Kollegái és baráti közül többek között Ariane Mnouchkine, a világhírű Théatre du Soleil alapítója és igazgatója, Jérome Deschamps, a párizsi Opéra Comique igazgatója és Richard Peduzzi díszlettervező - akivel Chéreau 1966 óta dolgozott együtt - is jelen volt a temetésen. Filmjeinek állandó színészei közül megjelent többek között Pascal Greggory és Valerie Bruni Tedeschi (Carla Bruni énekesnő, Nicolas Sarkozy volt államfő feleségének nővére), Charlotte Rampling és Jane Birkin, valamint Agnes Varda rendezőnő.
A gyászszertartás alatt az orgonán Bernard Foccroule, az Aix-en-Provence-i Nemzetközi Operafesztivál igazgatója játszott. Chéreau utolsó előadását az idei júliusi fesztiválon vitte színre, ahova 2007 óta először tér vissza: Strauss Elektra című operájának rendezésével óriási közönség- és szakmai sikert aratott.
Halála napján a francia színházak, operaházak és fesztiválok vezetői mellett a politikusok, élükön Francois Hollande köztársasági elnökkel a legmélyebb megrendüléssel búcsúztak az egyik legjelentősebb francia rendezőtől.
"Hatalmas kultúrájú és nagyon érzékeny rendező volt, állandó nyugtalanság hatotta át, még azok után is, amit letett az asztalra. Imádtam a filmjeit, amelyeket kamaszként láttam, mert nagyon nagy filmrendező is volt, ráadásul színházat és operát is rendezett" - emlékezett Olivier Py, az avignoni színházi fesztivál új igazgatója.
Patrice Chéreau 1944. november 2-án született Lézignében, ahol még életében utcát neveztek el róla, de Párizsban nőtt fel. Szülei képzőművészek voltak. 16 évesen lett tagja Párizs egyik legjobb gimnáziuma, a Lycée Louis-le-Grand színjátszó csoportjának, 21 évesen a nancy-i fesztiválon Marivaux darabját rendezte, 22 évesen pedig a Párizs közeli Sartrouville-ben saját színházának igazgatója lett, ahol három éven át elkötelezetten baloldali előadásokat rendezett. 1969-től a világhírű milánói Piccolo Teatróban dolgozott, 1972-től kilenc éven át a franciaországi Villeurbanne-i Théâtre national populaire-t (TNP) vezette, ahol legendás Marivaux és Ibsen-elődásokat hozott létre.
1982-től 1990-ig állt a színházrendezői világhírét megalapozó Théatre des Amandiers élén Nanterre-ben, ahol Bernard-Marie Koltes, Jean Genet és továbbra is Marivaux darabjait vitte színre, miközben egy teljesen új francia színészgenerációt nevelt fel és tett országosan ismertté. Ez idő alatt saját maga is játszott filmekben, egyebek mellett Andrzej Wajda Danton (1982) vagy Youssef Chahine Agyő, Bonaparte! (1985) című alkotásaiban. Az 1988-as avignoni fesztiválon bemutatott Hamlet-rendezéséért 5 Moliére-díjat, a legjelentősebb francia színházi elismerést érdemelte ki.
Miután több barátja is meghalt AIDS-ben, köztük Koltes 1989-ben, egy időre felhagyott a színházi rendezéssel és kizárólag operákat vitt színre, illetve filmeket rendezett, a kilencvenes évektől viszont ismét dolgozott rendszeresen színházban is.
Az operaszínpadon Chéreau 1976-ban állította színpadra a Ringet a bayreuthi fesztivál 100. évfordulója alkalmából; ennek az operajátszás szokásait modernizáló rendezésének köszönhette a zenei életben világhírét: a közismert germán mítoszra épülő opera cselekményét a 19. századi ipari forradalom idejébe helyezte át, és inkább a drámai, semmint a zenei elemeket hangsúlyozta. Az előadást Pierre Boulez vezényelte, hasonlóan a Lulu (1979) és A holtak háza operaváltozatához. Együtt dolgozott Baremboimmal a Wozzeck bergi színpadra állításában 1992-ben, majd a Don Giovanni (1994) és a Trisztán és Izolda (2007) színrevitelében, Daniel Hardinggal pedig Mozart Cosí fan tutte operájának rendezésében.
Tíz játékfilmet rendezett: 1974-ben mutatkozott be filmrendezőként Az orchidea húsa című alkotásával, amelynek alapjául James Hadley Chase ponyvaregénye szolgált. A Dumas regénye alapján készült Margó királyné Isabelle Adjanival a főszerepben 1994-ben két díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon és a francia filmakadémia összesen öt César-szoborral jutalmazta. Az Intimitás című filmje 2001-ben Berlinben Arany Medve-díjat kapott.
Az elmúlt évtizedben Patrice Chéreau a francia kulturális élet egyik legmeghatározóbb alakja volt: 2003-ban a cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke, majd 2006-tól az egyik legjelentősebb francia filmes iskola, a Fémis vezetője volt. 2008-ban ismét Nanterre-ban rendezett. Politikailag elkötelezett művészként Chéreau 1962 óta a Szocialista Párt tagja volt, az elnökválasztási kampányokban nyíltan támogatta 1981-ben és 1988-ban Francois Mitterrand néhai államfőt, majd 1995-ben és 2002-ben Lionel Jospint, 2007-ben pedig Ségolene Royalt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.