Kárpátalján turnézik a Nemzeti Színház

Kárpátalján vendégszerepel október 19. és 23. között a budapesti Nemzeti Színház, amely turnéja során három helyszínen mutatja be Tamási Áron Vitéz lélek című darabját.

A Nemzeti Színház első előadását szombat este Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban tartotta, ma pedig Munkácson, a Kárpátaljai Megyei Orosz Drámai Színházban lép fel. Az előadásokat mindkét városban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezte.

 

A turné utolsó állomásán, Beregszászon a Nemzeti társulata október 21-én és 23-án mutatja be a helyi közönségnek Tamási Áron darabját a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban.

 

trill zsolt

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Vidnyánszky Attila a Vitéz lélekről:

 

"A Vitéz lélek az újrakezdés darabja – az első világháború után játszódik, és a másodikban íródott. Amikor romokban a házunk, a hazánk, mivel lehet újrakezdeni, s főleg milyen hozzáállással? Egy szamár – a darabban testi mivoltában meg sem jelenő figura – a maga alázatosságával, a hátán hordott keresztjével több mint jelkép. S persze a darab középpontjában ott van még a szerelem csodája is. A mese, ami egyre inkább hiányzik az életünkből. Bevallom, rendezőként magam is egy jó évtizeden át száműztem a történetet és a mesemondást a munkáimból. Most viszont úgy gondolom, hogy ezek nélkül nincs színház."

 

Forrás: MTI, nemzetiszinhaz.hu

 

süti beállítások módosítása