Újra látható Hernádi estje - Novemberben is vár a KékSzobaHall

Újra várja látogatóit vasárnaponként este 7-től a Budapest Jazz Clubban a KékSzobaHall színházzal, zenével, irodalommal és rendhagyó beszélgetésekkel.

A Kékprodukció ajánlója:

 

A Kékprodukció 2013 februárjában indította útjára a KékSzobaHall elnevezésű programsorozatot a Budapest Jazz Clubban (XIII. Hollán Ernő u. 7.) azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szívesen néznek színházat, hallgatnak zenét, szívesen cserélnek gondolatokat, kíváncsiak a világra és egymásra és szeretnek játszani. A vasárnaponként megrendezésre kerülő színházi, zenei, irodalmi esteken a Kék Művészügynökség által képviselt alkotók és barátaik lépnek színpadra. A szervezők hétről hétre igyekeznek olyan alkalmakat teremteni, hogy érdemes legyen összejönni és együtt tölteni a vasárnap estéket.

November 3-án, 19 órától a KékSzobaHallban tartja Keresztül Európán című új lemezének előbemutatóját Tompos Kátya és Hrutka Róbert állandó zenésztársaik közreműködésével. Az est után a művészek dedikálják a helyszínen megvásárolható lemezt. Közreműködik: Hrutka Róbert (gitár), Markó Ádám (dob), Fehérvári Attila (basszusgitár), Kalmus Felicián (cselló), Galambos Zoltán (zongora), Dely Domonkos (vokál, perka).

 

tompos kátya

Fotó: 168 óra


November 4-én, 18 órakor kerül sor Sándor Erzsi – a Park Kiadó gondozásában megjelenő – Szegény anyám, ha látnám című könyvének bemutatójára. A szerzővel és fiával, Juhász Tamással Csáki Judit beszélget. Közreműködik a Davies Korner.

 

„Nem tudom, hogyan kell sérült gyereket nevelni. A tapasztalatok levonására nekem mindössze egy vak fiú adatott. Nem tudtam, jó-e az út, amin járok, azt sem, hová tart, vezet-e egyáltalán valahová. Csak azt tudtam, hogy a cső végén egy szabad, bátor, önálló srácnak kell majd kijönnie, és azt akartam, hogy ebbe senki se rokkanjon bele. Annak, hogy megírtam ezt a könyvet, biztosan van valami értelme. Talán csak annyi, hogy valaki belekapaszkodik az egyik mondatába, esetleg néhány percre megnyugszik, netán megérti, hogy mások is félnek, és senki sincs biztonságban. Szerintem nincsenek „jó” megoldások, csak ösztönös próbálkozások, hogy ne csak kibírjuk, de jól is érezzük magunkat a bőrünkben. Ennél sokkal bonyolultabb programban nem tudok hinni. Mindenesetre szabadon kísérletezhetünk, hiszen csak az életünkről van szó” - olvasható a kötet ajánlójában.


November 10-én, 19 órakor folytatódik Veiszer Alinda beszélgetéssorozata, a Felcserélt életek. Ezúttal kiderül, milyen közös pontok lehetnek Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró és Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező foglalkozásában.

November 17-én, 19 órakor folytatódik a zenés irodalmi estek sorozat. Spiró György a KékSzobaHall közönsége számára válogat saját műveiből, sőt, a remények szerint új írással is érkezik. Közreműködik: Másik János.

November 24-én, 19 órától újra látható Hernádi Judit Mesék rólam, rólad - egy kis zenével című önálló estje. Az esten olyan – többnyire szerelemről szóló – dalok hangzanak el, amelyeket Hernádi Juditnak írtak vagy írhattak volna. A sanzonok, blues-ok, örökzöld dallamok, versek és mesék mellé a színésznő rövid, tőle megszokott humorral fűszerezett kis történeteket mesél… rólam, rólad – egy kis zenével. Az est vendége Heilig Gábor és a Good Afternoon zenekar.

December 1-jén, 15 órakor a Kékmikulás: Trapiti, Pálcika és a háromemeletes mesekönyv című mesedélután keretében Darvasi László író mesél nagysikerű gyerekkönyveiből kisiskolásoknak. Felnőtteknek is jó szórakozás!

 

Forrás: Kékprodukció

 

süti beállítások módosítása