A sepsiszentgyörgyi társulat ismét részt vesz a román színházi fesztiválon

A Tamási Áron Színház A fösvény című produkciója is meghívást kapott Románia egyik legfontosabb színházi eseményére, az idén huszonharmadik alkalommal megrendezésre kerülő Országos Színházi Fesztiválra.

 

A rendezvény idei kiadása október 23. és november 3. között kerül megrendezésre, a sepsiszentgyörgyi társulat előadását október 27-én (vasárnap) és 28-án (hétfőn) 18 órától láthatja a bukaresti közönség.

 

Fosveny 4

Fotó: Barabás Zsolt


A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának már több alkalommal is lehetősége adódott az ország legjobb színházai között való megmérettetésre, a Vérnász (2000), Kasimir és Karoline (2001), Rómeo és Júlia (2003), Jóembert keresünk! (2004), Godot-ra várva (2006), Lear király (2007) és A velencei kalmár (2011) után A fösvény lesz a színház nyolcadik előadása, amely részt vesz az Országos Színházi Fesztiválon. A Godot-ra várva kivételével a fenti előadások mindegyikét Bocsárdi László rendezte.

Moliére A fösvény című darabja a bukaresti vendégjátékokat megelőzően Sepsiszentgyörgyön is műsorra kerül, október 24-én, csütörtökön este 19 órától a színház Nagytermében. Lévén, hogy a felújított előadásban két fontos szerepcsere történt – Szalma Hajnalka szerepét Pál Ferenczi Gyöngyi vette át, Nagy Alfrédét pedig Mátray László – az előadást azoknak is újra figyelmükbe ajánlja a színház, akiknek már volt alkalmuk látni a produkciót.




süti beállítások módosítása