Kézdivásárhelyen szerepel a Nézőművészeti Főiskola

Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola című színházi szatírájával vendégszerepel a Nézőművészeti Kft a kézdivásárhelyi Városi Színházban.

Novemberben érkezik a társulat:


A budapesti Nézőművészeti Kft., Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című előadásával vendégszerepel Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban november 4-én 17 és 20 órától, november 5-én pedig 19 órától. A Városi Színház 2013-as őszi / téli évadjának repertoárján szerepel a budapesti előadás.

November 4-én, hétfőn 17 órától a Boér Géza ifjúsági és nyugdíjas bérletesek, 20 órától a Gábor Áron bérletesek, november 5-én, kedden 19 órától pedig a Toldi bérletesek tekinthetik meg az előadást. A bérletes előadásra jegyet is lehet váltani a Vigadó Művelődési Ház szervezőirodájában munkanapokon 8 és 16 óra között. Helyfoglalás: 0267- 360 179 / 0729 – 058 197.

A Városi Színház a bérletvásárlás idejét meghosszabbította, akik még nem váltottak színházbérletet a 2013-as évad őszi / téli évadra, azok október végéig élhetnek a lehetőséggel. 

kicsi nezoM var
Ajánló a darab elé:

 

Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A kormány ugyanis bezáratta az összes színházat, mert a színészek egyre többször keveredtek vitába a nézőkkel, és sokszor leállt vagy félbeszakadt az előadás. Az egyik Hamlet előadás alatt például a címszerepet játszó színész Yorick koponyájával fejbe dobta az egyik popcornozó nézőt. Az igazi tragédia azonban egy Cid előadáson következett be, mikor két felbőszült Kossuth-díjas színész a nézők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert – négy halott, tizenöt sebesült…

Ennek már három éve. Itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultusz-minisztérium prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A diploma tulajdonképpen egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére…

Nézőművészeti Főiskola


Szereposztás:

Vancsók Márió: Scherer Péter

az Egyetemes Magyar Nézőművészeti Tanszék

alapító tanszékvezetője

Szagolnyák Imre: Mucsi Zoltán

az alternatív dekódolás docense

Színházi Lacika: Katona László

tanársegéd

Díszlet: Ágh Márton

Jelmez: Kiss Julcsi

Asszisztens: Gyulay Eszter

Rendező: Árkosi Árpád


Az előadás időtartama 1h 45 perc szünet nélkül.

Az előadást több mint 200-szor játszották már Magyarországon a 2003-as bemutató óta. 2004-ben a Vidor Fesztivál fődíját nyerte el.

 

 

süti beállítások módosítása