Puskás Tamás beugrott Blaskó Péter szerepébe

Puskás Tamás rendező, igazgató ugrott be kedden este Blaskó Péter szerepébe a Centrál Színházban.

Tamas blasko helyettA Black Comedy előadása előtt, Puskás Tamás talpig ezredesi jelmezben kiállt a nézők elé, és bejelentette, hogy Blaskó Péter betegsége miatt, ő áll be Melkett ezredes szerepébe, annak érdekében, hogy az előadást meg tudják tartani.

 

Puskás reggel óta tanulta a szöveget, délután beugrópróbázott, de mivel szinte végig jelen van a színpadon, ez egyben a felújító próba is volt, hiszen ő a darab rendezője is. 

A nézők élvezték a váratlan helyzetet, pedig azt nem is tudták, hogy Puskás az ezredesi zubbony alatt ujjatlan katonainget visel, mivel Blaskó inge rövid volt rá. A mandzsettát az öltöztető egyszerűen odavarrta a zubbony ujjához.  Az előadás végén nagy tapssal és kiabálással ünnepelték a beugrót. Mindenki gyors gyógyulást kíván Blaskó Péternek.

süti beállítások módosítása