Szerepjátékkal is vár az egri Gárdonyi maraton

A Gárdonyi-emlékév programsorozatának lezárásaként kerül sor a Gárdonyi maratonra október 27-én, vasárnap az egri színházban. Az egész napos, ingyenes rendezvényen az író munkássága előtt tisztelegnek, ezúttal színházi és filmes vonatkozásaira fókuszálva.

 

A maratonon két kiállítás is nyílik: 11 órakor fotókiállítás az Egri csillagok című film forgatásán készült képekből, 18 órakor pedig Gárdonyi Géza másik arca címmel karikatúra kiállítás a MÚOSZ Magyar Karikatúra Művészek Szakosztály művészeinek munkáiból.

 

11 és 13 óra között a Kompánia Színházi Társulat közreműködésével a színházba látogatók szerepjáték formájában ismerkedhetnek meg A bor című dráma szereplőivel, a darab cselekményével, sőt az író titkosírásával is.

 

Gardonyi Geza

 

Egy szünetet követően 16 órától R. Kárpáti Péter vezeti azt a beszélgetést, amelyen az Egri csillagok film szereplői mesélnek a forgatással és a filmmel kapcsolatos emlékeikről. A beszélgetésen részt vesz az író dédunokája, Keller Péter, valamint Kovács István színművész és Venczel Vera Jászai Mari-díjas, érdemes művész is.

 

A Gárdonyi maraton záróeseménye az a színházi est, amely Gárdonyi Géza ismeretlen egyfelvonásosaira épül Cserje Zsuzsa rendezésében, Csák György, Császár Angéla, Formanek Csaba, Simon Attila, Sudár Gyöngyvér, Stubnya Béla, Szalay Marianna, Törőcsik Franciska és Végh Péter közreműködésével. 

A Gárdonyi maraton programjain való részvétel ingyenes, helyfoglalás érkezés szerint.

 

Forrás: Gárdonyi Géza Színház

 

süti beállítások módosítása