"Meg lehet nyerni a küzdelmet" - Interjú Lukács Sándorral

Lukács Sándornak 3 nap eltéréssel 2 bemutatója lesz, 2 különböző színházban. Október 26-án mutatják be ugyanis Sütő András Az álomkommandó című drámáját a Pesti Színházban Szász János rendezésében, október 29-én pedig Tom Kempinski Távolsági szerelem című színdarabját a Rózsavölgyi Szalonban Szántó Erika irányítása mellett.  A művészt a Pesti Színházban értük utol.

Hogyan lehet egyszerre két darabot próbálni? Hogyan tudod őket magadban összeegyeztetni?

Lukács Sándor: Elég régóta vagyok már a pályán, de ilyen még nem fordult elő velem, hogy három nap differenciával két bemutatóm legyen. Ezt csak úgy lehetett megcsinálni, hogy a Távolsági szerelem szövegét még a nyáron megtanultam. Megőrültem volna, ha egyszerre két darabot kellett volna memorizálni. Emellett úgynevezett szoros egyeztetés van a két színház között. Természetesen az anyaszínházam, a Pesti élvez elsőbbséget. Amikor ott nem próbálok, rohanok a Rózsavölgyibe. Van olyan nap, hogy reggel kilenckor eljövök otthonról és este féltizenegyre érek haza. Persze lehet, hogy van, aki erre legyint, mert még hajnalban is próbál.

Ez a technikai része a dolognak, de fejben, lélekben hogy tudsz jelen lenni párhuzamosan két jelentős szerep próbáin?

Lukács Sándor: Mindkét szerep felelősségteljes, ezért a próbafolyamatok elején nagyon szorongtam, de most már kezd alakulni mind két figura, most már látom az alagút végét. A Távolsági szerelemben az általam megformált író alakja nagyon komoly színész feladatot jelent számomra. Számos tüneményes és komikus jelenet található a darabban, ugyanakkor igen súlyos és komoly kérdéseket vet fel, az emberi lét alapkérdéseit. Az álomkommandó pedig játék a játékban. Egyrészt megjelenik benne Sütő András korának Romániája a maga besúgórendszerével és a nagy trónon Monsignor Ceauşescuval, másrészt az auschwitzi  koncentrációs táborok élete, mindez mintegy párhuzamként - játék a játékban. Számomra külön érdekessége a műnek, hogy több mint húsz esztendővel ezelőtt Sík Ferenc rendezte Gyulán, és én abban a feldolgozásban is szerepelhettem. Akkor a két főszerepet játszottuk Kern Andrással. Olyan siker volt, hogy a Vígszínházba is bekerült az előadás, és azt hiszem két évadot futott.

Dr. Adler, akit a mostani előadásban alakítasz, milyen figura?

Lukács Sándor: Abban a bizonyos előadásban ezt a szerepet Gálffi László játszotta. Ő egy boncoló orvos, aki Mengele jobbkeze, akivel Dr. M. a legkülönbözőbb őrületes kísérleteit végzi. Szörnyű helyzetben van, hiszen ő maga is az áldozatok fajtájából való, és a saját fajtáját boncolja, de ennek ellenére, - ha lehetséges ezt mondani- szinte humanista. A nagyon szűkös lehetőségein belül megpróbál segíteni a többi rabnak. Persze vannak olyan helyzetek, amelyekből nem tud kimászni. Szász Jánossal nagyon jól dolgozunk együtt... 

És Joe Green, Kempinski darabjában milyen fickó?

Lukács Sándor: Egy tehetséges író, akinek nagyon jól mentek a dolgai, amíg depressziós nem lett. A betegség kialakulásában közrejátszik a gyerekkora. Olyan családból származik, amelyet a lehető leginkább sújtott a II. világháború borzalma. Bár a szülei gondoskodtak arról, hogy olyan környezetbe kerüljön, ahol megúszhatja a szörnyűségeket, a sikerei csúcsán egyre erősebben kezdenek benne élni az emlékek, és olyan mértékben elhatalmasodnak rajta, hogy már írni sem tud. Ebben az időszakban ismerkedik meg egy New yorki színésznővel, aki felhívja őt Londonban, és elkéri tőle egy régebbi darabja játszási jogát. Aztán lassan, de biztosan, telefonon keresztül kialakul köztük egy nagyon furcsa, ellentmondásos, de mély kapcsolat. Természetesen minden erejével azon van, hogy a nőtől olyan impulzust kapjon, ami meglendíti és kimozdítja a depressziójából. Meglehetősen önző tehát, csak a saját baja tölti ki a lelkét és a szívét, és nagyon nehezen fogja fel, hogy a másik embernek is vannak gondjai, problémái, harmónia csak akkor keletkezhet kettőjük között, ha ő is toleráns, ha ő is alkalmazkodik egy kicsit a másikhoz. 

Szántó Erika felkérésére, hogy játszd el a Távolsági szerelem író alakját, miért mondtál igent? Mi fogott meg a műben? 

Lukács Sándor: Megmondom őszintén, amikor először olvastam, úgy gondoltam, nem vállalom el, mert túlságosan szövegcentrikusnak éreztem, és megijedtem attól, hogy a darab nagy része telefonon zajlik. Aztán amikor elkezdtünk próbálni, szinte percek alatt elmúlt a rossz érzésem, és már nem is zavart, hogy telefon van a kézben. Egy idő után pedig már a stilizáció olyan fokára került a dolog, hogy sokszor le is eresztettük a kagylót. Nincs szükség a telefonra. A jelzésrendszert a közönség is megszokja és tudomásul veszi.  Nagy lehetőségeket rejt Tóth Ildikó és az én számomra ez a darab, ugyanis a legkülönbözőbb emberi helyzetekbe kerülünk, megéljük a szerelmet, az agressziót, a féltékenységet, a gyanakvást, a megbocsátást. 

Elképzelhetőnek tartod, hogy két ember között kialakuljon egy szerelem, úgy, hogy soha nem találkoznak? 

Lukács Sándor: Igen, elképzelhetőnek tartom. Éppen ezért duplán vagy triplán izgalmas az első találkozás. Amikor egy auditív kapcsolat realizálódik. Én nagyrészt auditív ember vagyok, sok mindenre tudok következtetni pusztán hangból. Ennek a palinak is van érzéke ehhez, de mégis ott lebeg a kérdés az ember feje fölött, hogy mi fog történni a nővel való első találkozáskor. Vajon nagy csalódás lesz, mert mondjuk, akad valami, ami kiábrándító és összedönti a kártyavárat vagy igazán egymásra találnak? Általában az ember a fantáziájában tökéletesebbet produkál, mint a való élet. A darabban ezek az izgalmak és őrületek is jelentkeznek. Remélem, a közönség majd végigizgulja a mi történetünket, mert kezdetben nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége. 

Két sérült ember találkozását mutatja be a darab, a férfi mentálisan, a nő fizikálisan beteg. Mi az, ami téged legjobban izgat ebben a férfiban? 

Lukács Sándor: Mindenki hajlamos a depresszióra. Nemcsak a baktériumok és bacilusok ellen van szükség az immunrendszerre, hanem a depresszió ellen is. Egy olyan életszemléletre, ami segít, hogy az ember képes legyen felülemelkedni a lelki bajain. Önmagunk irányítása egy képessége, amihez nagyon sok erő, intelligencia kell, tehát nem könnyű. Számomra a legizgalmasabb feladat azt megjeleníteni, hogy lehet a küzdelmet megnyerni. Ugyanis meg lehet nyerni a küzdelmet! A mű egyszerre elgondolkodtató, felkavaró, ugyanakkor rengeteg humor rejlik benne. Miközben a néző jól szórakozik, ráismerhet a saját életére, és sok mindent tanulhat a két ember történetéből...

Szerző: Spilák Klára