A Ring-ciklust mutatják be az új linzi zenés színházban

Szombaton este A Rajna kincse premierjével kezdődik Wagner operaciklusának, A nibelungok gyűrűjének sorozata a tavasszal megnyílt, 21. századi technikával felszerelt új linzi tartományi színházban. A tetralógiát Uwe Eric Laufenberg rendezi, aki 2014 őszétől a wiesbadeni Hesseni Állami Színház intendánsi posztját tölti be.


A kölni születésű színházi szakember a sorozatot bemutató sajtótájékoztatón korábban hangsúlyozta: rendezői munkájának alapgondolata az volt, hogy beteljesítse a wagneri "Gesamtkunstwerk", az összművészet ideáját.


Mint fogalmazott: arra is szeretne rávilágítani, hogy mit mondhat a Ring-mítosz a modern embernek a kapzsiságról, a mértéktelen birtoklási vágyról, a hatalom iránti rajongás és a szeretet ellentétéről. Az iparosodás évtizedeiben, tehát a 19. században játszódik a ciklus - tette hozzá.

 

Linzer Musiktheater

Fotó: diepresse.com


A Musiktheater Linz honlapja szerint 2014. március 22-én mutatják be A walkürt, november elsején a Siegfriedet - ezekre az előadásokra már elővételben mind elkeltek a jegyek. A tetralógia záró darabját, Az istenek alkonyát 2015 februárjában tűzik műsorra. A Ring díszleteit Gisbert Jäkel, a jelmezeket Antje Sternberg tervezi.


A Rajna kincsében Gerd Grochowski lesz Wotan, Michael Bedjai énekli Loge, Karen Robertson pedig Fricka szerepét. A Budapesti Wagner-napok egyik ismert alakja, Oskar Hillebrandt személyesíti meg Alberichet, Erda szólamát pedig a győri Richter János Konzervatóriumban diplomázott Fodor Bernadettre bízták, aki az évadban a linzi színházban énekel.

 

Forrás: MTI