Bernstein Kaddish-szimfóniája Samuel Pisarral debütál az Operaházban

A mindenszentek és halottak napja tiszteletére rendezett operaházi hangversenyek sorában először csendül fel a rekviem mellett zsidó halotti ima. Bernstein Kaddish-szimfóniájának narrátora a librettó írója, Samuel Pisar lesz október 28-án és 29-én a Magyar Állami Operaházban.


A Kaddish mellett hétfőn Schubert Befejezetlen szimfóniáját, kedden Fauré Requiemjét tűzik műsorra. A koncerteket beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón az Operaház főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a Kaddish szövegírójának, Samuel Pisarnak magyarul is megjelent önéletrajzi ihletésű kötete Vér és remény címmel, amelyet budapesti tartózkodása alatt mutatnak be.


Ókovács Szilveszter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Kaddishra, amelyen "Leonard Bernstein jó barátjaként" Samuel Pisar mondja a narrációt, Budapest közönsége kíváncsi lesz.

 

samuel pisar

Samuel Pisar


Bogyay Katalin, az UNESCO Közgyűlésének elnöke rámutatott: sok híres ember segíti a munkájukat, közöttük Samuel Pisar, a nemzetközi szervezet különmegbízottja, aki a holokauszt oktatásáért felelős. A Kaddish-szimfónia a holokauszttúlélő személyes párbeszéde Istennel, a szöveg megírására Bernstein kérte meg Pisart - tette hozzá Bogyay Katalin, aki szerint a holokauszt-emlékév "előeseményeként" is értékelhető ez a két koncert, hiszen "nagyon erős üzenetet küld" mindenkinek.


Kiemelte, hogy a holokauszt-emlékév kapcsán Samuel Pisar találkozik majd Martonyi János külügyminiszterrel és Lázár Jánossal, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető államtitkárral, valamint a zsidóság magyarországi képviselőivel. E találkozó keretében vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének székházában mutatják be Vér és remény című könyvét.

 

okovacs pisar

 

Samuel Pisar író, nemzetközi jogász, aki az 1950-es években az ENSZ-nél, majd John F. Kennedy amerikai elnök tanácsadójaként dolgozott, azt mondta: a Corvina Kiadó gondozásában megjelent könyvet előzőleg már több mint 20 nyelven kiadták. Szerinte a bizonytalanság és a félelem ma mindenütt terjed, s ez a harmincas, negyvenes évekre emlékezteti őt. Ezért döntött az UNESCO-ban való munka mellett is, ahol az emberiség elleni bűntettek megismertetésével foglalkozik.


Felidézte: könyvében is leírja, hogy látta a krematóriumok füstjét Auschwitzban, ahol mindennap tízezer üldözöttet öltek meg, és 15 évesen végignézte, ahogy Mengele doktor elválasztotta a halálraítélteket a többiektől. Hallotta a szenvedők utolsó imáit is, miközben haláltusájukban körmükkel vésték a gázkamrák falára: "soha nem felejtünk". Hangsúlyozta: az emberiség elleni bűntettek emlékének fenn kell maradnia egy olyan világban, amelyben a vegyi fegyverek diktátorok kezeiben vannak.


Arról is beszélt, hogy Raoul Wallenbergnek volt elég bátorsága, hogy diplomatatársai közül is megnyerjen sokakat embermentő munkájához a vészkorszak idején. A zsidó embereket mentő "világ igazainak nemes öröksége ez a könyv", amely hosszú küzdelemről számol be, de az élet győzelmét mutatja be - hangsúlyozta.

 

ver es remeny

 

Az alkotó utalt arra, hogy 1961-ben találkozott először Bernsteinnel, John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnökének beiktatási ünnepségén. Megjegyezte: a Kaddish eredeti librettóját Bernstein írta a Kennedy elleni merénylet emlékére, de amikor a zenét a holokauszt szörnyűségeire is vonatkoztatni akarta, őt kérte fel a szöveg megírására. A Kaddish "óda az élethez és a megbékéléshez", a szimfónia felhívja a figyelmet olyan veszélyekre, mint a rasszizmus, az antiszemitizmus és az intolerancia - mutatott rá Pisar, aki szerint ezek akár újabb világégéshez is vezethetnek.


Breuer Klára, a Külügyminisztérium kabinetfőnöke kiemelte: ünnepi pillanat Pisar fiataloknak szánt könyvének megjelenése, amelyet a tárca segített anyagilag is. A kötet hozzájárul a holokauszt rémségeivel való szembenézéshez, de ezzel együtt megmutatja az embermentők tevékenységét is. A könyv gördülékeny stílusa segíthet abban, hogy minél több fiatalhoz eljussanak az általa képviselt gondolatok - fűzte hozzá.


Simon Béla, az Operaház zenekarának igazgatója elmondta: a Gerard Schwarz - Bernstein szakavatott tolmácsolója - által dirigált két előadás különleges esemény lesz az Operaház történetében. Megemlítette, hogy hétfőn Schubert 8. szimfóniája "ellenpontozza" majd a Kaddisht, amelyben a mezzoszoprán szólót Meláth Andra énekli. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Operaház teljes művészeti apparátusát felhasználják a Kaddishoz.

 

Forrás: MTI

Fotók: opera.hu

 

süti beállítások módosítása