Tamási Áron Vitéz lélek című darabjának előadásával vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színház társulata a debreceni Csokonai Színházban.
A Vidnyánszky Attila rendezésében színpadra állított – a fővárosban szeptember végén bemutatott – produkciót pénteken láthatta először a debreceni színház közönsége. Az előadást 26-án és 27-én (szombaton és vasárnap) is megtekintheti a nagyérdemű a Csokonai Nemzeti Színház nagyszínpadán.
Fotó: Puskel Zsolt
A Nemzeti Színház ajánlójából:
"A Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. A dráma az 1928-ban keletkezett Himnusz egy szamárral című elbeszélés alapján íródott. A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarab alapvetően különbözik a novellától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, mely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz.
Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett – elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk."